Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.
A Richter befektetői a társaság orosz piaci működését korábban már részletesen megismerhették, nem utolsósorban azért, mert oda saját márkanév alatt szállítja termékeit a cég. A magyar gyógyszergyár az utolsó három évben a növekedés fő hajtóerejének számító USA-piaccal kapcsolatban eddig sokkal szerényebben adagolta az információkat, ezért is volt izgalmas a mostani bemutatkozás. A tavalyi 30 millió dolláros forgalom már önmagában is impozáns növekedést mutat, amelyet elsősorban a Durameddel 1995 óta tartó együttműködés alapozott meg (a társaság hatónyag-szállítója a volt Duramed két termékének, az APRI-nak és az Aviane-nak). A Duramedet időközben felvásárló Barr Laboratories Inc. a generikus gyógyszerek amerikai piacán az egyik legagresszívabban növekvő szereplőnek számít. A cég - amelyet meglepő módon két volt ügyvéd, Bruce Downey és Paul M. Bisaro vezet - háromelemű növekedési stratégiájában fontos szerepet szán a Richternek. Együttműködésük fő iránya a Barr számára a viszonylag kevés generikus-szereplő miatt érdekes fogamzásgátló-piac, ahol két éven belül vezető szerepre törnek. A 2,3 milliárd dolláros teljes USA-piac szinte teljes egészében (2,2 milliárd dollár) orális fogamzásgátlókat jelent. Növekedése viszonylag szerény, 7 százalék körüli, ebben a jövőben sem várnak nagy változást (a teljes amerikai gyógyszerpiac 17 százalékkal nőtt tavaly). A Richter itt nem csupán mint egyszerű alapanyag-szállító kaphat szerepet, de speciális szteroidkémiai szakértelme miatt - párosulva azzal a mintegy 23 millió dolláros beruházással, amit az elmúlt években ezen a területen végrehajtott - az amerikai partner még kutatási fázisban levő termékének kereskedelmi mennyiségben való előállítása terén is. A magyar gyógyszergyár pozíciója ebben a kapcsolatban annyival erősebb az egyszerű hatóanyag-szállítóénál, hogy viszonyukat maga Bruce Downey, a Barr elnök-vezérigazgatója is profitmegosztásként jellemezte egyszerű szállítói kapcsolat helyett. A Barr számára ugyanis ebben a piacban az az érdekes, hogy a speciális szakértelem és beruházási igény miatt kevés versenytárs megjelenése valószínű - ez egyébként az amerikai cég tevékenységének egyik fő specializációs iránya is. Nagyon jó példa erre a két volt Duramed-termék, eddig egyetlen versenytársuk sem jelent meg a piacon. A közeljövőben további termékek megjelenése várható, szintén a Richterrel való kapcsolat jegyében. Az USA piacán azonban a Richter több más kapcsolattal is rendelkezik. A legjelentősebb ezek közül a Johnson and Johnsonnal való együttműködés, ahol a Richter az originális gyártó Ortho termékcsaládjához végez alapanyag-beszállítást. Ezen a területen különösen sokat ígérő az az új J&J termék, az Ortho Evra, amely tapasz formájában lehetővé teszi egy egész hetes fogamzásgátló adag fokozatos bevitelét a női szervezetbe. A világ vezető gyártója által végzett piackutatások azt mutatják, hogy ez a termék akár nagy sikert is befuthat az USA piacán - ahol a fogamzásgátlók területét az utóbbi években nem nagyon jellemezte az innováció -, ez a hatóanyag-szállításon keresztül a Richter sikere is lehet akár. Szintén a fogamzásgátlás területén való, eddig kevéssé sikeres próbálkozás az esemény utáni tabletta forgalmazása az USA-ban. A Richter eredeti termékének számító, PLAN B nevet viselő tabletta nyilvánvaló előnyei ellenére sem hozott eddig átütő üzleti sikert (tavalyi forgalma 300 ezer dollár körül alakult), egyébként nem csupán az USA piacán. A Richter a KV Pharmaceuticals nevű szintén generikus termékeket gyártó társasággal is partneri kapcsolatba került. Vele a Gynazole gombásodás elleni hatóanyag piacra vitelében működnének együtt. Ennek a terméknek egyik újdonságát a hatóanyag megfelelő helyre juttatását elősegítő eszköz jelenti. A magyar gyógyszergyár terveit segítheti az elemzők által dinamikusan bővülőre várt amerikai generikusgyógyszer-piac, ahol jelenleg rendkívül kiélezett harc dúl a generikus és az originális termékek gyártói között, az utóbbi időben némi hátránnyal az utóbbiakra nézve. A dollármilliárdokat jelentő és ennek megfelelően a nagy gyógyszergyártók tőzsdei árfolyamát az utóbbi időben sokszor a mélybe rántó szabadalmi jogok lejárta hatalmas lehetőségeket hozhat a gyorsan reagáló generikus-gyártók számára. Ezt jelzi, hogy a CIBC World Markets Corporation vezető generikus-elemzője, Elliot Wilbur a következő nyolc év mindegyikére 10 százalékot jóval meghaladó növekedést vár ezen a piacon. Számukra pedig leginkább persze csak a hatóanyaggyártás, de némely esetben akár a közös fejlesztés területén is - ígéretes partner lehet a vezető magyar gyógyszergyár, amely ezzel a világ legnagyobb egységes piacára jellemző méretekben gyárthat és szállíthat speciális szakértelmet igénylő hatóanyagokat.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!