BUX
39279

A Telekom kivételével adták a nagy papírokat

A magyar tőzsde jelentős esésével kilógott a nemzetközi piacok közül, a régiós tőzsdék is erősebbek voltak a magyarnál hétfőn.

MTI-Eco, 2015. március 2. hétfő, 18:16

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 200,53 pontos, 1,10 százalékos csökkenéssel, 18 009,66 ponton zárt hétfőn. A részvénypiac forgalma 7,8 milliárd forint volt, a vezető részvények a Magyar Telekom kivételével gyengültek a pénteki záráshoz képest.

Móró Tamás, a Concorde Értékpapír Zrt. vezető elemzője szerint a magyar börze jelentős esésével kilógott a nemzetközi piacok közül. A BÉT 1,10 százalékos mínuszban zárt, miközben az európai piacok nagyjából nullán álltak, az amerikai pedig enyhe pluszban van, a Nasdaq index új csúcsot ért el, 5000 pont fölé ment. A régiós piacok is erősebbek voltak a magyarnál - tette hozzá.

A Magyar Telekom kivételével adták a nagy papírokat, aminek a szakértő szerint inkább egyedi okai lehetnek. Az OTP, a Richter és a Mol esetében részvénypozíció-likvidálás látszik, az OTP esetében pedig az ukrán leírás miatti félelmek is szerepet játszhatnak. A Magyar Telekomot ugyanakkor vették a jó jelentés után - mondta Móró Tamás.

A Mol árfolyama 150 forinttal, 1,25 százalékkal 11 840 forintra csökkent, 1,8 milliárd forintos forgalomban.

Az OTP-részvények ára 25 forinttal, 0,58 százalékkal 4260 forintra esett, forgalmuk 2,7 milliárd forintot tett ki.

A Magyar Telekom 7 forinttal, 1,83 százalékkal 390 forintra erősödött, forgalma 1,5 milliárd forint volt.

A Richter 130 forinttal, 3,31 százalékkal 3800 forintra gyengült, forgalma 1,6 milliárd forintot ért el.

A BUMIX 1501,98 ponton zárt hétfőn, ez 2,41 pontos, 0,16 százalékos csökkenés a pénteki záráshoz viszonyítva.