Varjú Péter, az Erste Befektetési Zrt. igazgatója az M1-en elmondta: a BUX index előző napi záróértékével nagyjából megegyező szinten zárt, a forgalom nyárias volt, alig kétharmada az idei átlagos forgalomnak.

Reggel a napi mélypont közelében nyitott a magyar piac, onnan egész délelőtt emelkedett, majd kora délután elromlott a hangulat, a negatív tartományba is átkerült a BUX, de az utolsó órában ismét a vevők vették át a terepet. Az OTP, a Mol és a Magyar Telekom jól tartotta magát, a Richter rontotta el a hangulatot.

A befektetők az orosz rubel árfolyamának Richterre kedvezőtlen alakulása miatt aggódnak, ami már napok óta lehúzza a gyógyszergyártót, és elég nagy súlya van ahhoz, hogy ez az indexben is nyomot hagyjon - mondta az igazgató.

Európában ezzel szemben nagyon jó hangulat uralkodott, az emelkedést a német tőzsde vezette, majdnem 1,5 százalékos plusszal - tette hozzá.

A Mol 25 forinttal, 0,11 százalékkal 22 255 forintra erősödött, 1,7 milliárd forintos forgalomban.
Az OTP-részvények ára 20 forinttal, 0,21 százalékkal 9580 forintra nőtt, forgalmuk 2,2 milliárd forintot tett ki.
A Magyar Telekom árfolyama 2 forinttal, 0,43 százalékkal 466 forintra emelkedett, forgalma 136,4 millió forint volt.
A Richter-papírok 35 forinttal, 0,53 százalékkal 6540 forintra gyengültek, forgalmuk 1,9 milliárd forintot ért el.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!