Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Az amerikai üdítő- és chipsgyártó cég kedden közzétett beszámolója szerint a szeptember végéig tartó három hónapban 533 millió dolláros nyereséget ért el az egy évvel korábbi 2,01 milliárd dollár után. Ez részvényenként 36 centes nyereséget jelent, míg 2014 harmadik negyedévében 1,32 dollár volt a részvényenkénti profit.

A PepsiCo közlése szerint a venezuelai helyzettel kapcsolatos költségek 1,4 milliárd dollárral, részvényenként 92 centtel terhelték meg az eredményt.

Az egyszeri tételeket leszámítva a Pepsico részvényenként nyeresége 1,35 dollár volt, ami 9 centtel jobb az elemzők által várt 1,26 dolláros profitnál. A vállalat árbevétele 5,17 százalékkal, 16,33 milliárd dollárra csökkent, ami szintén kedvezőbb a 16,15 milliárd dolláros elemzői várakozásoknál.

A PepsiCo a fogyasztói szokások változásának megfelelve kevesebb cukrot és több természetes anyagot tartalmazó üdítőitalokat kezdett el árusítani legnagyobb piacán, Észak-Amerikában. Ennek köszönhetően az üdítőkből származó bevételek 4 százalékkal emelkedtek, a rágcsálnivalókból pedig 1 százalékkal több bevétele származott a vállalatnak.

A PepsiCo közölte azt is, hogy 8 százalékról 9 százalékra emeli az idei profitnövekedési várakozását.

A PepsiCo árfolyama a New York-i tőzsde elektronikus kereskedésében 2,29 százalékkal 98,10 dollárra emelkedett a vártnál jobb számok hatására.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!