Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A vállalat azt közölte, hogy a második negyedévben elért adó- és kamatfizetés, illetve értékcsökkenés és amortizáció előtti eredménye (EBITDA) mintegy 11 százalékkal, 12,7 milliárd koronára (1,4 milliárd euróra) emelkedett. Elemzők előzetesen 11,72 milliárd koronával számoltak.

A cég a kedvező eredményt a norvég piac működési költségeinek csökkenésével, valamint fő ázsiai piacai, Banglades és Thaiföld kiemelkedő teljesítményével indokolta.

A norvég állam többségi tulajdonában lévő vállalat az eredmény közzétételekor azt is bejelentette, hogy a korábbi 37-38 százalékról 38-39 százalékra emeli idei üzemi haszonkulcs-várakozását, működési költségeinek pedig mintegy 1 milliárd koronás lefaragását tervezi az idén, amelyből már eddig 600 millió koronát el is értek.

A Telenor egy új, 30 millió részvényre vonatkozó részvény-visszavásárlási programot is bejelentett.

A piac kedvezően fogadta a híreket, és 2015 novembere óta a legmagasabbra emelkedett a vállalat részvényárfolyama hétfőn.

A Telenor részvénye 8,20 százalékos pluszban, 154,4 koronán állt hétfőn öt óra körül az oslói tőzsdén.

A vállalat honlapján található információk szerint a Telenor Magyarországon 1994-ben kezdte meg működését, aktív hazai előfizetőinek száma a vállalat honlapján szereplő 2015-ös adatok szerint 3,4 millió, magyarországi dolgozóinak létszáma körülbelül 1060 - írta az MTI.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!