Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A határidős jegyzések azt vetítik előre, hogy a londoni FTSE-100 0,2 százalékkal, a frankfurti DAX és a párizsi CAC-40 pedig 0,3 százalékkal süllyed a nyitásban.

A Fed legutóbbi kamatdöntő ülésének jegyzőkönyve kevés információval szolgált a monetáris politika várható irányát illetően, azt azonban világossá tette, hogy az amerikai tartalékbank monetáris politikai döntéshozó testülete (FOMC) erősen megosztott a kérdésben. Néhányan azt vallják, hogy a kamatoknak a jelenlegi szinten kell maradniuk, mert az infláció változatlanul alacsony, mások ellenben úgy vélik, hogy emelni kell a kamatokat, mert a késlekedés a későbbiekben veszedelmesen magas inflációt válthat ki.

A koreai feszültség csillapodásának kedvező hatását ellensúlyozza az amerikai belpolitikai feszültség éleződése - írja az MTI. A befektetők csütörtökön az euróövezeti inflációs adatokra, továbbá az amerikai munkaerőpiaci és ipari termelési adatokra figyelnek.

Szerdán erősödéssel zártak a vezető európai értéktőzsdék. Az FTSE-100 0,67 százalékkal, a DAX 0,71 százalékkal, a CAC-40 pedig szintén 0,71 százalékkal emelkedett. Az euróövezeti EuroStoxx50 0,69 százalékkal ment föl - írja az MTI.

Ázsiában vegyesen alakult a kereskedés. A Shanghai Composite Index 0,4 százalékkal, a szöuli Kospi pedig 0,5 százalékkal emelkedett, a hongkongi Hang Seng viszont 0,1 százalékkal, a tokiói Nikkei-225 pedig a jen erősödésének hatására 0,10 százalékkal süllyedt a kereskedés vége felé.

Az olajpiac a szerdai esés után megszilárdult, miután hivatalos adatok szerint az amerikai kereskedelmi olajkészletek közel 13 százalékkal csökkentek a márciusi 466,5 millió hordós csúcshoz képest. Szakértők azonban hangsúlyozzák, hogy a piacon változatlanul a túlkínálat dominál, az OPEC és Oroszország termelésének visszafogását ellensúlyozza az amerikai termelés növekedése. A múlt héten az Egyesült Államok termelése napi 79 ezer hordóval 9,5 millió hordóra, 2015 júliusa óta a legmagasabbra emelkedett.

A globális referencia minőség, az északi-tengeri Brent hordójának ára csütörtök kora reggelig 24 centtel 50,51 dollárra, a nyugati féltekén irányadó West Texas Intermediate (WTI) fajta jegyzése pedig 14 centtel 46,92 dollárra ment föl.

Az arany jegyzése erősödött. A koreai feszültség enyhülése elvben csökkenti ugyan az arany mint válságálló befektetési eszköz iránti keresletet, de ezt a hatást kioltotta, hogy a dollár gyengült, mert késik az amerikai kamatemelés. A gyengébb dollár pedig olcsóbbá teszi az aranyat a nem dollárral fizető vásárlók számára. A fém unciája (31,104 gramm) csütörtök reggel 1287,01 dolláron forgott, 0,3 százalékkal magasabban, mint előző este.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!