Hatalmas zuhanás bontakozott ki a kínai "szárazföldi" (tehát nem hongkongi) részvények piacán az elmúlt másfél hétben, a Shanghaj Composite Index hat nap leforgása alatt 5180 pontról 4260 pont közelébe esett, ez több, mint 17 százalékos zuhanásnak felel meg.

A zuhanás olyan mértékű volt, hogy az már a kínai pénzpiacot felügyelő hatóságoknál is kiverte a biztosítékot.  Az eredetileg a Kínai Értékpapír-piaci Felügyelet, a Bankfelügyelet és a Biztosítási Felügyelet által létrehozott lapban, a Securities Times-ban közleményt jelentettek meg, amely szerint a "Volatilitás a tőkepiacok normális viselkedése, és minden résztvevőnek figyelembe kell vennie ezt a tényt. A jelenlegi piaci körülmények alapos elemzése után úgy találtuk, a jelenlegi piaci emelkedést indokoló piaci logikában eddig nem történt változás."

A jelek szerint a hivatalos álláspontot megismerve a tőzsde is megemberelte magát, az árfolyamok a keddi kereskedésben fordultak, s a Shanghai Composite Index végre 2,2 százalékos emelkedéssel tudta befejezni a napot, miután reggel még 4,7 százalékos mínuszban járt.

A magyar GDP tízszerese tűnt el

A nagy esés sokakat nem lepett meg, mértéke a piac nagysága miatt elég impresszív számok leírására ad alkalmat. A Bloomberg számításai szerint egy hét alatt a kínai részvények kapitalizációja 1300 milliárd dollárral csökkent, ez annyi, mint a teljes ausztrál tőzsde kapitalizációja, vagy a magyar éves GDP nagyjából tízszerese.

Az elmúlt hetekben a nemzetközi pénzügyi sajtóban egyre több elemzés jelent meg arról, hogy a laza monetáris politikának köszönhetően klasszikus lufi fújódik a kínai részvénypiacon. S valóban, az áremelkedés mértéke megdöbbentő, tavaly augusztus óta 200 pont közeléből 5000 pont fölé emelkedett a Shanghai Composite index értéke.

Eközben sorra jelennek meg a hírek arról, hogy kínai kisbefektetők brutális ütemben nyitnak értékpapír számlákat, igyekezvén meglovagolni a felfelé tartó hullámot, s az értékpapír vásárlásra felvett hitelek nagysága is rekordszintre emelkedett.

A HSBC FT által megkérdezett elemzői szerint az eladási hullámot a bennfentesek eladásai generálták, azok az első félév folyamán több részvényt adtak el, mint 2013-2014 folyamán összesen.

A közvetlen kiváltó ok a zuhanásra azonban az MSCI indexszolgáltató döntése lehetett.  Sokan számítottak ugyanis arra, hogy bekerülnek a sencseni és a sanghaji részvények is a az MSCI feltörekvő piaci indexeinek kosaraiba, így a hatalmas tőkét kezelő, az indexet benchmarkként használó alapoknak nagy mennyiségű részvényt kell majd vásárolnia. Ezt a döntést azonban egyelőre elhalasztották. A döntés nyilvánosságra hozatalát követően még három napig tudták magukat tartani az árfolyamok, ekkor indult a lejtmenet.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!