Alapkezelők az OMV pártján

Hagyjon fel minden, az OMV-vel való potenciális tranzakció aláásására irányuló próbálkozással - szólította fel levelében a Mol vezetőségét a cégben mintegy 100 millió eurós részesedéssel rendelkező Centaurus Capital Ltd. vezetője, Randel Freeman.
NAPI Online, 2007. október 2. kedd, 08:24

Korábban a mind az OMV-ban, mind a Molban részesedéssel bíró Templeton Asset Management elnöke, Mark Möbius is kifejtette, hogy a Mol-OMV üzletben van ráció, és a két cég vezetésének mindenképpen a tárgyalóasztalhoz kellene ülnie. A Centaurus a CEZ-zel tervezett ügyletben támogatná a Mol menedzsmentjét, de egyben felszólítja arra is, hogy az OMV 32 ezer forintos ajánlatából kiindulva ne kössön üzletet ez alatt az ár alatt - írják a mai lapok.

Martin Bartenstein osztrák gazdasági miniszter ugyanakkor a Financial Times Deutschlandnak adott interjújában azt javasolta a magyar kormánynak, hogy vegyen 25 százalék plusz egy szavazatnyi részvényt a Molban a stratégiai vállalatokat védő jogszabály - szerinte a tőke szabad áramlását akadályozó - elfogadása helyett. Szerinte ezzel lehetne biztosítani, hogy a két cég összeolvadása egyenlő partnerek egyesülése legyen. A nyilatkozatra Kóka János gazdasági miniszter közleményt adott ki, amelyben kifejtette: a Molt államosítás helyett inkább hagyni kell magáncégként működni.

A Bartenstein által említett, lex Molként futó jogszabályt az országgyűlés sürgősséggel vélhetően már jövő hétfőn elfogadja, tegnap ugyanis sikerrel lezárult a módosító indítványok megtárgyalása, csak a végszavazás van hátra. Megszavazása után az MTI-nek nyilatkozó elemzők szerint csupán úgy lenne esélye az OMV-nek az ügylet sikeres lezárására, ha az Európai Bizottság is beleavatkozna az ügybe az osztrák cég oldalán. Az elemzők arra is felhívják a figyelmet, hogy a megszólaló befektetési alapok kezelői összesen sem rendelkeznek a Mol 5 százalékával, így még egy rendkívüli közgyűlést sem tudnak összehívatni.

Ferencz I. Szabolcs, a Mol kommunikációs igazgatója elmondta, hogy az alapkezelők felvetéseire azért nem tudnak érdemben reagálni, mert 32 ezer forintos hivatalos ajánlat valójában nincsen, csupán egy OMV-levélről van szó, amelyet az osztrák olajcég maga sem szánt nyilvános ajánlatnak.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!

HOZZÁSZÓLÁSOK