Alig volt forgalom a BÉT-en

Az OTP, a Richter és a Magyar Telekom visszakorrigálta a pénteki esés jelentős részét, a Mol azonban mínuszban zárt hétfőn. A forgalom nagyon alacsony volt.
MTI-Eco, 2014. szeptember 22. hétfő, 18:19

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 110,37 pontos, 0,60 százalékos emelkedéssel, 18 522,77 ponton zárt hétfőn. A részvénypiac forgalma 3,9 milliárd forint volt, a vezető részvények a Mol kivételével erősödtek a pénteki záráshoz képest.

Sőre Balázs, a Buda-Cash Brókerház határidős üzletkötője elmondta: a BÉT-en a nap eleje még a pénteki "pofon" hangulatában telt, délután azonban az amerikai piacok nyitásáig szépen emelkedni tudott a magyar piac. Az OTP, a Richter és a Magyar Telekom visszakorrigálta a pénteki esés jelentős részét, a Mol azonban mínuszban zárta a napot. A forgalom nagyon alacsony volt. A forint gyengült a hét első napján.

Az üzletkötő felhívta a figyelmet arra, hogy kedden kamatdöntő ülés lesz. Ezzel kapcsolatban emlékeztetett arra, az Európai Központi Bank legutóbbi kamatcsökkentésekor olyan nyilatkozatok hangzottak el, amelyek miatt akár Magyarországon is tere nyílhat egy nem tervezett kamatcsökkentésnek. Hozzátette, vélhetően ennek a bizonytalanságnak a nyomán gyengül egy kicsit újra a forint.

A külföldi piacokon nem rossz a hangulat, de van egy kis negatív beütés; a német index enyhe mínuszban van, az amerikai piacok jobban lefelé korrigálnak, de ezt meglehetősen magas szinten teszik - mondta Sőre Balázs.

A Mol árfolyama 170 forinttal, 1,37 százalékkal 12 250 forintra csökkent, 691,5 millió forintos forgalomban.

Az OTP-részvények 44 forinttal, 1,00 százalékkal 4449 forintra erősödtek, forgalmuk 1,5 milliárd forintot tett ki.

A Magyar Telekom árfolyama 6 forinttal, 1,71 százalékkal 357 forintra nőtt, forgalma 1,1 milliárd forint volt.

A Richter-papírok árfolyama 82 forinttal, 2,06 százalékkal 4062 forintra emelkedett, a részvények forgalma 618,4 millió forintot ért el.

A BUMIX 1486,57 ponton zárt hétfőn, ez 6,77 pontos, 0,45 százalékos csökkenés a pénteki záráshoz viszonyítva.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!

HOZZÁSZÓLÁSOK