Londonban az 1,9 százalékkal 6191,2 pontra fogyatkozó Footsie-t főként a bankok - összefüggésben a Feddel kapcsolatos kamacsökkentési várakozásokkal -, valamint a bánya- és az olajipari részvények húzták le. A legnagyobb brit szoftvercég, a Sage papírjai ugyanakkor 1,8 százalékkal drágultak, a UBS vételi ajánlásának köszönhetően. A BAE Systems szintén a nyertesek közé iratkozott fel, a Times ugyanis arról számolt be, hogy a cég már a jövő héten aláírhat Szaúd-Arábiával egy szerződést, amelynek értelmében 20 milliárd fontért harci repülőgépeket szállíthat a közel-keleti országba. Estek a német és a francia bankok részvényei is, de Frankfurtban az MAN, a Siemens és a BMW papírjai szintén jelentős veszteségeket halmoztak fel.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!