BUX
37575

Az eladók nyertek a BÉT-en

Miután egész nap a negatív tartományban mozgott, végül 1,3 százalékos gyengüléssel 21 375 ponton zárt a BUX; az OTP 1,8 százalékot veszített árfolyamából és 5580 forinton állt a kereskedés végén.

NAPI, 2010. február 18. csütörtök, 16:45

A vezető részvények mindegyike szerdai záróára alatt fejezte be a csütörtöki tőzsdenapot, a legnagyobb mértékben a Mol és az OTP gyengült. Az összeforgalom nem volt túl jelentős, nem sokkal haladta meg a 15 milliárd forintot.Az OTP Bank részvénye 1,8 százalékkal ért kevesebbet csütörtök délután, mint az előző nap végén; árfolyama 5580 forint volt. A bankpapír ugyancsak egész nap a piros tartományban mozgott.A Mol az OTP-hez hasonló mértékben lett olcsóbb; délután fél öt után 17 500 forintot adtak az olajcég papírjáért.Az Mtelekom közel 1 százalékkal gyengült, záróára 720 forint lett; míg a blue chipek között a Richter úszta meg a legkisebb zakóval, a gyógyszergyár értékpapírjának jegyzése 0,2 százalékkal 41 600 forintig ereszkedett.Az Egis ennél többet, 0,5 százalékot veszített árából, így az 19 200 forinton állapodott meg.Az igazán jelentős mínuszokat azonban ezúttal a kisebb papírok szenvedték el, a Csepel és a Forrás-papírok közel 6 százalékkal gyengültek minimális forgalomban. A nap nyertese egyértelműen az Orco volt, amely 6,3 százalékkal drágult, papírjait 65 millió forintért adták-vették.Szintén növelni tudta részvénye árát az Állami Nyomda és a Rába is, és az érzékelhető forgalmat bonyolító társaságok között a Pannergy és az RFV is drágábban forgott csütörtökön délután, mint az előző napon.A Budapesti Értéktőzsde indexének csökkenése közben a vezető nyugati piacokon az óvatos bizakodás szellemében enyhe emelkedés volt tapasztalható, és a régiós társak is jobban teljesítettek a magyar tőzsdénél, Prágában nem egészen 1, Varsóban pedig 1,4 százalékkal került előző napi záróértéke alá az irányadó mutató.