A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 291,23 pontos, 1,30 százalékos emelkedéssel, 22 612,46 ponton zárt csütörtökön. A részvénypiac forgalma 19,3 milliárd forint volt, a vezető részvények a Magyar Telekom kivételével erősödtek az előző napi záráshoz képest.

Varjú Péter, az Erste Befektetési Zrt. igazgatója szerint a nemzetközi és a magyar piacon egyaránt volatilis nap volt. Az Európai Unió inflációs jelentései mozgatták a kereskedést, annak ellenére, hogy a mutatók az elvárásoknak megfelelően alakultak.

A forint euróval szembeni árfolyama erősen, 302 és 304 forint között ingadozott - tette hozzá.

A Mol 300 forinttal, 2,03 százalékkal 15 050 forintra erősödött, 3,7 milliárd forintos forgalomban.

Az OTP-részvények ára 128 forinttal, 2,18 százalékkal 6005 forintra nőtt, forgalmuk 12,6 milliárd forintot tett ki.

A Magyar Telekom árfolyama nem változott, 405 forintot ért, forgalma 362,5 millió forint volt.

A Richter papírok árfolyama 6 forinttal, 0,13 százalékkal 4561 forintra emelkedett, a részvények forgalma 2,5 milliárd forintot ért el.

A BUMIX 1612,79 ponton zárt csütörtökön, ez 6,91 pontos, 0,43 százalékos emelkedés a szerdai záráshoz viszonyítva.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!