Az IBM összeáll a Hitachival

A japán Hitachi Ltd. 2,05 milliárd dollárért megveszi az IBM merevlemez-meghajtókat gyártó üzletágát - jelentette a Bloomberg. A harmadik legnagyobb japán chipgyártó és a világ első számú PC-cége közös vállalatot hoz létre, amelyben az IBM három éven belül 30 százalékra csökkenti részesedését, majd teljesen kiszáll. Magyarországon a székesfehérvári IBM Storage Products Kft. gyárt merevlemez-meghajtókat.
NAPI, 2002. június 4. kedd, 08:33

A Hitachi szerint az új társaság 5 milliárd dolláros éves forgalmat érhet el 2004 márciusára a ma 20 milliárdos piacon, három évvel később pedig évi 7 milliárdnál tarthat. A japán vállalat részvényei 4 százalékkal estek a bejelentés hírére, a befektetők hírek szerint attól tartanak, hogy a Hitachi nehezen állja majd a versenyt a mai piacvezetőkkel, a Maxtorral és a Veritasszal.
Az IBM mai merevlemez-meghajtó üzemei és azok alkalmazottai az új vállalkozáshoz kerülnek át; ma mintegy 18 ezren dolgoznak a vállalat érintett üzemeiben - beleértve egyebek közt a németországi, a magyarországi, thaiföldi és kínai egységeket - , ez a létszám 24 ezresre is növekedhet. Az új cég vezérigazgatója Jun Naruse lesz a Hitachi részéről, ügyvezető igazgatója Douglas Grose, az IBM merevlemez-meghajtó részlegének mai főnöke.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!

HOZZÁSZÓLÁSOK