"Nagyon fontos találkozón vagyunk túl, mert évek óta most először adódott lehetőségünk arra, hogy közvetlenül is tájékoztassuk a horvát kormányt az INA olajipari vállalat helyzetéről" - jelentette ki Áldott Zoltán a megbeszélést követően.

Áldott Zoltán úgy vélte: a találkozó nagy előrelépésnek számít, és szerinte jó irányba haladnak a dolgok.

"Derűlátásra ad okot, hogy közvetlenül tájékoztathattuk a kormányt helyzetünkről, üzleti tevékenységünkről és projektjeinkről" - hangsúlyozta, ugyanakkor hozzátette, hogy a tárgyalásokon elhangzottakról nem adhat részletes tájékoztatást.

Újságírói kérdésre válaszolva, miszerint szó volt-e Hernádi Zsolt, a Mol elnök-vezérigazgatója korábbi kijelentéséről, hogy "az INA egyelőre a múlt és a jelen, nem feltétlenül a jövő is" a magyar olajvállalat életében, Áldott azt válaszolta: "nem beszéltünk arról, részvényeseink mit csinálnak és mit akarnak csinálni a jövőben".

A horvát állam birtokolja az INA részvényeinek 44,84 százalékát, a Mol tulajdonában van a részvények 49,1 százaléka, valamint a magyar cég rendelkezik az irányítói jogokkal.

Andrej Plenkovic horvát kormányfő a keddi találkozót még október végén jelentette be, miután a horvát sajtóban olyan hírek láttak napvilágot, hogy az INA be akarja zárni sziszeki finomítóját.

A nemrég megválasztott miniszterelnök az első kormányülésen kijelentette: nem fogja megengedni, hogy "az INA a Mol leányvállalatává váljon", és hogy a horvát olajvállalatnak továbbra is szavatolnia kell az ország energetikai biztonságát.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!