Nagyjából a várakozásoknak megfelelő gyorsjelentést tett közzé a mai piaczárás után a Magyar Telekom. A társaság árbevétele ugyan csökkent, de ez az energetikai üzletág portfólióból történt leépítésének köszönhető, az EBITDA hatalmas javulást mutat, viszont ez meg nagyrészt az Origo, kisebb részt az Infopark G épületének eladásán keletkezett egyszeri tételeknek köszönhető. A  csoport eladósodottsága tovább csökkent, s egyre közelebb került a menedzsment által célként kitűzött szinthez.

A csoport az idei első három hónapban összesen 145,05 milliárd forintnyi árbevételt ért el, ez 7 százalékos csökkenés a tavalyi első negyedévhez képest. A nagy visszaesés elsődleges oka a jelentés szerint a lakossági gáz üzletágból való kilépés, illetve a B2B energia üzlet vegyesvállalatnak történő átadása volt. Az alaptevékenységből származó bevételek eközben 1,8 százalékkal bővültek.

Az EBITDA 13,6 százalékkal emelkedett éves összehasonlításban, azonban 48,2 milliárd forintból 5,1 milliárd forint a már említette egyszeri tételeknek volt köszönhető, e nélkül szabad szemmel alig lenne látható a javulás.

Christopher Mattheisen elnök-vezérigazgató gyorsjelentéshez fűzött kommentárja szerint az első negyedévben folytatódtak a cégnél a tavalyi évben megindult kedvező trendek. Nem csak a magyarországi tevékenységben tart a lendület, de öt év csökkenés után végre a macedón leányvállalatnál is pozitív trendforduló következett be a mobil és az RI/IT bevételeknek köszönhetően. Az EBITDA javulásában úgy véli, nem csak az egyszeri tételek, de a költséghatékonyságon maradó hangsúly is szerepet kapott.

Kiemelte, hogy a nettó eladósodottsági mutató 41,8 százalékra csökkent, s ezzel közelebb került a menedzsment által kitűzött 30-40 százalékos sávhoz. A negyedév eredményei hatására Mattheisen megerősítette a menedzsment korábbi terveit, amelyek idén 580-590 milliárd forintnyi árbevétel mellett 187-191 milliárd forintnyi EBITDA-ról szóltak, s arról, hogy a mostani 15 forint után jövőre 25 forint osztalékot fizetne a cég részvényeseinek. Kiemelte, a mostani egyszeri eredménynövelő tételeket - tehát az irodaház és az Origo eladását - figyelembe vették az éves tervek megalkotásakor.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!