A kabinet szerdai ülésén foglalkozott a Magyar Telekom azon lépésével, amelyben felmondta támogatói szerződését Kovács Ákos énekessel. "A kormány megdöbbenéssel értesült a Telekom lépéséről, amely meggyőződésünk szerint mind a magyar alkotmány szellemével, mind pedig betűjével ellentétes" - közölte Kovács Zoltán az MTI-vel. Elképzelhető, hogy ez Németországban lehetséges, de "mi elfogadhatatlannak tartjuk, hogy ma Magyarországon bárkit véleménye és nézetei miatt ilyen formában diszkriminálni lehessen".

Ezért a Telekom döntése után a kormány arra utasította az összes minisztériumot és minisztériumi háttérintézményt, hogy mondják fel meglévő telekomos előfizetői szerződéseiket - tájékoztatott Kovács Zoltán. Hozzátette: van olyan minisztérium, ahol 103 ilyen szerződés felmondását már megindították, egyébként pedig folyik a felmérése, hogy pontosan mennyi szerződés van a tárcáknál és háttérintézményeiknél. (Magyarán döntés valószínűleg nem érinti a több tízmilliárd forintos szélessávú internet hálózati fejlesztéseket.)

A Vodafone a nyerő

A mintegy ezer költségvetési és a központosított közbeszerzési rendszerhez önként csatlakozó szervezetek számára a Központi Szolgáltatási Főigazgatóság (KSZF) 2013 december végén két évre, 2015. december 31-ig szóló, 4,5 milliárd forint plusz áfa értékű keretmegállapodást kötött mobil távközlési szolgáltatások beszerzésére a három szolgáltatóval, a Magyar Telekommal, a Telenorral és a Vodafone-nal. A magyar kormány azonban 2014 februárjában azonnali hatállyal a Vodafone-hoz szerződtette a költségvetési szerveket. A keretösszeg a KSZF honlapján elérhető adatok szerint még nem merült ki, a teljesülés a legutóbbi frissítés szerint 2,6 milliárd forintnál tart.

A Magyar Telekom azért bontotta fel szponzorációs szerződését az énekessel, mert - mint közölték - nem tartják összeegyeztethetőnek az előadóművész egy televíziós csatornán adott interjújában elhangzottak szellemiségét csoportjuk hitvallásával és értékrendjével. Előzőleg Kovács Ákos az Echo TV-nek adott interjújában beszélt arról, hogy mit gondol a nők családon belüli, illetve társadalmi szerepéről.

A hírre esésnek indultak a Magyar Telekom részvényei a Budapesti Értéktőzsdén. A korábban 405 forint körül járó árfolyam néhány perc leforgása alatt nagy forgalommal 400 forintig esett. Ezzel az általánosan kedvező tőzsdei hangulatban kora délutánra az egyetlen csökkenő árfolyamú nagy részvény lett a BÉT-en.

Frissítés: Mégsem olyan kemény a kormány

Látva a három százalékos esést a tőzsdén, Kovács Zoltán kormányszóvivő kiegészítette az MTI-nek adott nyilatkozatát bő egy órás késéssel: " Ezért a Telekom döntése után a kormány arra utasította az összes minisztériumot és minisztériumi háttérintézményt, hogy mondják fel meglévő telekomos előfizetői szerződéseiket - tájékoztatott Kovács Zoltán, aki később hozzátette: a mobilinternet-előfizetéseket mondják fel. A kormány és a Telekom partnerségi megállapodását nem érinti a lépés - közölte."

Megdöbbentek a németek

A Magyar Telekom a Deutsche Telekomé, amelynek valamivel több mint 31 százaléka a német állam tulajdonában van. A magyar kormány a német államnak sem szólt előre - írja a 444.hu. A portál szerint a budapesti német követségen tőlük értesültek először a bejelentésről, és először nem is akarták elhinni, hogy ez megtörtént. Egyelőre se a Telekom, se a német kormány nem reagált hivatalosan a kormány lépésére.


Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!