Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A vezető részvények az OTP kivételével erősödtek az előző napi záráshoz képest. Wéber Tamás, az MKB Bank portfóliókezelője az M1-en elmondta, még nincs hivatalos bejelentés az OPEC bécsi találkozójáról, de piaci pletykák szerint 1,6 millió hordós kitermelés-csökkentésről fognak megállapodni. Ebből 1,2 millió hordót vállal az OPEC, a szövetségen kívüli országok pedig 400 ezer hordóval vághatják vissza a termelésüket, ami főleg Oroszországot érinti. Az olaj ára ennek hatására 8-8 százalékos pluszban van. Az olajkitermelő részvények világszerte nagyon jól szerepeltek, a Mol is 1,8 százalékkal került feljebb. Az olajipari papír így 18 450 forintra erősödött, 3,2 milliárd forintos forgalomban.

Az OTP-részvények a vezető részvények közül egyedüliként 0,3 százalékkal 7956 forintra estek 5,2 milliárd forintos forgalmat követően.

A Magyar Telekom 1 százalékkal 492 forintra drágult, forgalma 529,8 millió forint volt.

A Richter-papírok árfolyama 0,9 százalékkal 5895 forintra emelkedett, forgalma 3,7 milliárd forintot ért el.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!