Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.
Közvetlen kereskedési jogot kapott a bukaresti értéktőzsdén (BVB) az OTP Bank Romania és a Piraeus Bank - derül ki a BVB ma közétett jelentéséből. A magyar pénzintézet még július elején nyújtotta be tagsági igényét a tőzsdefelügyelethez, így - a BVB által felkínált kedvezményt kihasználva - nem kellett a kifizetnie a 200 ezer lejes (közel 48 ezer eurós) összeget.

Az OTP színrelépését örömmel fogadta a tőzsdevezetés, reményeik szerint ugyanis a több millió ügyféllel rendelkező pénzintézet jelentős forgalomnövekedést generál majd a bukaresti parketten.

A tőzsdevezetés keddi ülésén arról is döntött, hogy 16 kibocsátó esetében a jelenlegi 15 százalékról 40 százalékra emelik a napon belüli árfolyamváltozási limitet. Ezt három szakaszban hajtják majd végre: amennyiben egy részvény ára akár pozitív akár negatív irányban a 15 százalékos maximumról 15 percig nem mozdul, a küszöb automatikusan 25 százalékra emelkedik a limit. Ugyanez a mechanizmus lép életbe a papír 25 majd 35 százalékos elmozdulása esetén is - derül ki a közleményből.

Stere Farmache BVB-elnök szerint erre azért van szükség, hogy egy esetleges hírtelen fordulat ne érje váratlanul a befektetőket, időben reagálhassanak az árváltozásra. A limitemelés szeptember 7-én lép életbe és egyelőre csak 16 vállalat - az Azomures, a Biofarm, a BRD, a SSIF Broker, az Impact, a Rompetrol Rafinare, a Petrom, a Transelectrica, a Transgaz, a Banca Transilvania, valamint az öt befektetési alap (SIF) és az Erste Bank papírjai esetében alkalmazzák.  

Újdonságnak számít az is, hogy szintén hétfőtől lehetőség lesz a "stop loss" és "take profit" kötések alkalmazására is - tette hozzá Farmache.

Miközben a tőzsdevezetés az új szabály bevezetésétől a tőzsde fellendülését várja, a kereskedők többsége szerint a limitemelés egyáltalán nem lesz hatással a piacra. Szerintük ugyanis a legkeresettebb a román papírokra sem jellemző a napon belüli extrém volatilitás, idén például mindössze a BRD papírja közelítette meg egyetlen alkalommal a 15 százalékos elmozdulást.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!