Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A Mol árfolyama 125 forinttal, 0,59 százalékkal 20 900 forintra csökkent, 2,0 milliárd forintos forgalomban.

Az OTP-részvények ára 351 forinttal, 3,76 százalékkal 8990 forintra esett, forgalmuk 11,1 milliárd forintot tett ki.

Kapcsolódó

A Magyar Telekom árfolyama 20 forinttal, 3,82 százalékkal 503 forintra gyengült, forgalma 4,0 milliárd forint volt.

A Richter-papírok árfolyama 74 forinttal, 1,12 százalékkal 6680 forintra erősödött, a részvények forgalma 3,0 milliárd forintot ért el.

Az OTP és a Magyar Telekom jelentős gyengülése húzta le a BUX-ot, a vezető részvények közül ez a két papír volt a nap legnagyobb vesztese. A Mol árfolyama is csökkent, a Richter piacán azonban az egész kereskedés folyamán a vevők domináltak. Az elemző szerint ugyanakkor a Mol, a Magyar Telekom és az OTP mozgása is megfelelt a nemzetközi hangulatnak - mondta Ballai Zoltán, a Raiffeisen Bank részvénykereskedője az MTI-nek.

Magas forgalmat bonyolított a tőzsde, ami annak köszönhető, hogy több nagy papírt érintően jelent meg fontos információ, egyebek közt a Magyar Telekom gyorsjelentése, valamint a Citi OTP-re vonatkozó elemzése, amelyben eladásra ajánlotta a bankpapírt.

A nemzetközi részvénypiacokon jelentősebb elmozdulás nélkül zajlott a kereskedés, ez alól kivétel volt a magyar piac, amely 1,65 százalékos eséssel zárta a napot - mondta Stefán Krisztián, a Raiffeisen Bank részvénykereskedője az M1-en.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!