A Mol 75 forinttal, 0,35 százalékkal 21 695 forintra erősödött, 1,3 milliárd forintos forgalomban.

Az OTP-részvények ára 289 forinttal, 3,00 százalékkal 9330 forintra csökkent, forgalmuk 4,0 milliárd forintot tett ki.

A Magyar Telekom árfolyama 1 forinttal, 0,21 százalékkal 472 forintra esett, forgalma 175,4 millió forint volt.

A Richter-papírok árfolyama 10 forinttal, 0,15 százalékkal 6710 forintra gyengült, a részvények forgalma 3,2 milliárd forintot ért el.

A részvénypiac forgalma 10,3 milliárd forint volt, a vezető részvények a Mol kivételével gyengültek az előző napi záráshoz képest.

Andorkó László, a Raiffeisen Bank devizakereskedője az M1 csatornán elmondta: a nap végére elfogyott az optimizmus és a lendület a magyar tőzsdéről. A BUX-ot főként az OTP húzta le, a bankpapír 3 százalékkal esett - mutatott rá. Hozzátette, a vezető papírok közül csak a Mol tudott pluszban zárni, a Magyar Telekom és a Richter is kis mínuszban fejezte be a kereskedést.

A szakértő szerint pénteken nem várható piacmozgató hír, de az Európai Központi Bank (EKB) csütörtök délutáni kamatdöntő ülése, illetve az azt követő tájékoztató még hatással lehet a hét utolsó kereskedési napjára.

 

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!