Májusban már 7 százalékot esett az arany árfolyama, a keddi 1,3 százalékos csökkenést követően kialakult 1548 dolláros unciánkénti ár pedig 1,1 százalékkal alacsonyabb, mint a január eleji érték - írja összefoglaló elemzésében a The Wall Street Journal. 2008 óta az arany árfolyama egyik évben sem csökkent, a hangulat azonban megváltozni látszik. A befektetők a jelek szerint egyre inkább az amerikai és német államkötvényekben keresik a biztonságot, s az aranyat egyre kevésbé tekintik biztonságos menedéknek - mondta a lapnak James Steel, a HSBC aranypiaci szakértője.

A probléma a nemesfémmel az, hogy az amerikai állampapírok iránti kereslet a dollár erősödését vonta maga után, s ez stagnáló aranyárfolyam mellett is emelkedő aranyárakat jelent a más devizákban számoló befektetőknek. Az arany árfolyama egyre inkább a dollár más devizákkal szembeni teljesítményének függvényévé kezd válni, s a várakozások most az erősebb dollár irányába mutatnak. Perry Olson, a 2,3 milliárd dollárnyi vagyont kezelő Atherton Lane Advisers ügyvezetője elmondta, hogy ügyfelei portfólióiban 10 százalékról 5 százalékra csökkentette az arany súlyát áprilisban, mivel középtávon a dollárerősödéstől tart. Hosszabb távon még mindig jó befektetésnek tartja az aranyat, azonban attól teszi függővé az ismételt bevásárlást, hogy a következő egy-másfél hónapban milyen hírek érkeznek Európából.

A két legnagyobb aranyhoz kötött tőzsdén jegyzett alap, az SPDR Gold Trust és az iShares Gold Trust, amelyek fizikai aranyat tartanak portfólióikban szintén adtak el az elmúlt hónapokban a befektetői kereslet csökkenésére reagálva. Sok más intézmény is csökkentette az arany súlyát a portfóliókon belül, hedge fundok és nyugdíjalapok is erősítették az utóbbi időben az eladói oldalt - írja a lap.. Ennek eredményeként május közepére 2009. januárja óta nem látott alacsony szintre süllyedt az arany emelkedésére nyitott pozíciók állománya az amerikai Commodity Futures Trading Comission adatai szerint. A múlt héten ugyan már némi emelkedés volt megfigyelhető, azonban a vételi pozíciók állománya még így is éves mélypont közelében tartózkodik.

Az arany árfolyamának esése éles ellentétben áll az első negyedévben tapasztalt folyamatokkal, január elejétől március végéig még 14 százalékkal emelkedett a nemesfém árfolyama. Az arany egyre inkább úgy viselkedik, mint egy kockázatos eszköz, s nem pedig ahogy egy befeketési menedéknek illik - vélte Joe Foster, a Van Eck Global International Investors Gold Fund portfólió menedzsere.

James Steel szerint a dollár erősödése a fizikai arany legnagyobb piacán, Indiában is kedvezőtlen hatással van a keresletre. A rúpiában kifejezett árfolyam emelkedik, s ez nem csak a kereslet csökkenését hozza magával, de számos indiai befektetőt arra ösztönöz, hogy realizálja eddig elért profitját. A fizikai arany iránti kereslet csökkenése mérhető, az idén eddig 5 százalékkal maradt alatta a tavaly mért mennyiségnek a World Gold Council adatai szerint. Ugyanakkor vannak olyan jelek is, amelyek arra utalnak, hogy a nemesfém a kedvezőtlen tendenciák ellenére mégiscsak megtarthatja menedék szerepét. Több jegybank jelentéséből is kitűnt, hogy az első negyedév folyamán növelték aranytartalékaikat, s nettó vásárlóvá váltak az elmúlt évek nettó eladói pozíciójából. Az arany változatlanul a tőke megőrzésének egyik fontos eszköze maradt - mondta Juan Carlos Artigas, a World Gold Council elemzője. S a kockázatok az inflációs nyomással kapcsolatban megvannak a világ pénzügyi rendszerében, még mindig sokan gondolják úgy, hogy a világ vezető gazdaságai ismét pénznyomtatással próbálják orvosolni a gyenge növekedés jelentette bajokat. Ez pedig ismét az arany iránt kereslet élénkülését hozhatja magával.

A grafikon a közvetlenül a grafikonból való kereskedést lehetővé tévő Alfatrader Trading Station II grafikonrajzoló programjával készült.

Az  árfolyam a napokban egyébként technikailag az egyik legfontosabb támasz zónáját teszteli. Hiába volt ugyanis az 1900 dollár feletti csúcsról heves korrekció az elmúlt fél évben, az 1520 dollár körüli támasz zóna eddig négy alkalommal már sikeresen megálljt parancsolt a további áresésnek. Ugyanakkor minél többször teszteli az árfolyam egy-egy támasz erősödését, annál inkább gyengíti azt, ráadásul a kurzus eddig egyre kisebb megugrásokat tudott elérni a támasz szintről, így egy hatalmas csökkenő háromszög képe kezd kirajzolódni az arany grafikonján. Ha ennek alsó szára törne, akkor az érvényesítené a trendfordító alakzat, amely 1100 dollár körüli célárfolyamot adna ebben az esetben.

Ráadásul a támasz szint szignifikáns törése újabb, mélyebb mélypontot jelentene az árfolyamban, s ez végleg bizonyíthatná a csökkenő trend meglétét. A nemesfém hosszabb távú grafikonján egyébként már törte minden elképzelhető emelkedő trendvonalát, amely a 2008 év vége óta tartó emelkedéshez kapcsolódott, az igazán nagy problémák azonban az 1520 dolláros szint markáns elestével kezdődnének.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!