Meglett az eredménye az elmúlt két hónap forintgyengülésének, a szakértők ismét durván pesszimistává váltak a magyar fizetőeszköz várható árfolyam alakulásával kapcsolatban - derül ki a német ZEW intézet és az osztrák Erste Bank közös felméréséből, amelyet 57 régióval foglalkozó pénzügyi szakértő megkérdezésével készítettek.

A válaszadók nettó 33,3 százaléka szerint fél év múlva a jelenleginél gyengébb forintárfolyamra kell számítanunk, ez 28,1 százalékpontos romlást jelent a májusi felmérés adataihoz képest. Utoljára ennél pesszimistábbak tavaly novemberben, azt megelőzően pedig egy évvel korábban, 2013 év végén voltak a szakértők e felmérésben a magyar devizával kapcsolatban (a nettó 33,3 százalék azt jelenti, hogy százalékban mérve ekkora a különbség a felértékelődésre és a leértékelődésre számítók között, hangulati felmérésekben ezt az értéket bull-bear spreadnek is szokás nevezni).

forint/euró és hangulat
Kép: Napi.hu


Messzemenő következtetéseket ugyanakkor nehéz levonni most a hangulati felmérés által mutatott állapotból. A felmérés a forint tekintetében ugyanis általában jó előrejelző erővel bírt annak közel 8 éves története során, azonban az év eleje óta mintha fordult volna a helyzet, s inkább kontraindikátorként funkcionált azóta. A rég nem látott jó hangulatot a forinttal kapcsolatban ugyanis április óta leértékelődés követte.

A magyar részvénypiac tekintetében eközben megmaradt az átlagosnál nagyobb optimizmus, s bizonyos szempontból még emelkedett is. A megkérdezettek 47 százaléka szerint lesz a jelenleginél magasabb a BUX index értéke fél év múlva. Ez ugyan 23,6 százalékponttal alacsonyabb a májusinál, de eközben feleződött az indextől esést várók aránya is, s ezáltal a felmérés bull/bear hányadosa az egy hónappal ezelőtti 6 közeli értékről 8 közelébe ugrott. Ez magasnak tekinthető, s az ellentét analízis hívei szerint rossz jel, hiszen ha mindenki optimista, akkor már mindenki bevásárolt, ki jönne ezután vásárolni - tartják. Meg kel azonban jegyezni, hogy az elmúlt egy-két évben a nagy nemzetközi tőzsdeindexek is úgy tudtak folyamatosan új csúcsokra emelkedni, hogy eközben a különböző hangulati felmérések folyamatosan szélsőségesen optimista hangulatot mértek a befektetők körében.

BUX index és hangulat
Kép: Napi.hu



A forinthozamok alakulásával kapcsolatos véleményeken érezhetően nyomot hagyott a német állampapírok - különösen a hosszú lejáratúak - piacán lezajlott eladási hullám. Emlékezetes, hogy néhány hét leforgása alatt a 10 éves bund hozama a 0,2 százalék alatti értékről 1 százalék fölé is ugrott. Ennek megfelelően a szakértők nettó 40 százaléka arra számít, hogy a hosszabb futamidejű forinthozamok emelkedni fognak a jövőben, azonban a relatív hozammal kapcsolatban nem várnak változást. Ez annyit tesz, arra számítanak, a magyar eszközök hozamfelára nem változik, ugyanakkor abszolút mértékben emelkednek majd a hozamok követve például a német hozamokat.

A rövidebb hozamok tekintetében viszont nyilván az MNB kommunikációja alakította a szakértők várakozásait, itt csökkenést vár a többség abszolút és relatív értelemben egyaránt.

A magyar gazdaság jelenlegi helyzetének megítélése javult egy hajszálnyi, az most már csak nettó 4,4 százalék szerint tekinthető rossznak, ez 6,2 százalékponttal jobb érték a májusinál. Ezzel a magyar gazdaság helyzetéről alkotott vélemény kedvezőbb mér a régiós átlagnál, amit azonban nagyon lehúz a törökök mínusz 25,9 százalékos és a horvátok mínusz 51,9 százalékos teljesítménye. Nagyot romlott egyébként az osztrák gazdaság megítélése is, ez nettó 10 százalék szerint rossz, ami hatalmas, 26 százalékpontot meghaladó romlás egy hónap leforgása alatt.

A kilátások tekintetében már nem állunk ilyen jól. Bár nettó 27,4 százalék szerint javulni fog a magyar gazdaság helyzete féléves időtávon, azonban a régióban Törökország kivételével nálunk mindenki jobb pontszámot kapott.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!