Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Warren Buffett befektetési vállalkozása, a Berkshire Hathaway története legnagyobb veszteségét könyvelte el tavaly, amikor 444 millió dolláros buktával túladott Tesco-részvényein - emeli ki a Guardian a milliárdos üzletember szokásos éves nyílt leveléből, amelyben beszámol a cég részvényeseinek 2014 sikereikről és kudarcaikról. A Berkshire még tavaly ősszel is a harmadik legnagyobb tulajdonosa volt a kiskereskedelmi láncnak, pedig addigra túl volt a cég négy profit warningon és belekeveredett egy méretes kreatív könyvelési botrányba.

A sokak szemében tőzsdegurunak számító Buffett tavaly októberben annyit már elismert, hogy "nagy hibát követett el" a Tesco-pakett megvásárlásával. A részvényeseknek írt 50. levelében - amely egyben jelzi, hogy a Berkshire elérte ezt a szép kort - szigorúan bánik magával. "Szégyenkezve kell elismernem, hogy figyelmes befektetőként sokkal korábban kellett volna eladnom a Tesco-részvényeket. Nagy hibát követtem el azzal, hogy erre a befektetésre vesztegettem az időt." Mint írta, a rossz hírek úgy érkeztek a kiskereskedőről, ahogy a csótányok megjelennek a spájzban: először csak egyet talál az ember, aztán jön az egész pereputtya.

Folt a szép múlton és jelenen

Ezzel azonban még nem volt vége az önostorozásnak. A Berkshire elnökhelyettesére, Charlie Mungerre utalva még egy megjegyzést tett a Tesco-részények eladásának halogatásával kapcsolatban. "A komótos tempó, amelyben az értékesítésről döntöttem, sokba került. Charlie ezt a viselkedést ujjszopásnak hívja. Figyelembe véve, mibe került nekünk mindez, ez igen elnéző minősítése a hibámnak."

Ez az üzlet foltot ejtet a 84 éves milliárdos hírnevén, bár a bukta nem valami nagy: a 444 millió dolláros adózás utáni veszteség a Berkshire nettó piaci értékének 0,2 százaléka. Ezzel szemben áll, hogy a cég 50 év alatt, amióta Buffett kezében van, hanyatló textilipari vállalkozásból az USA legjobban teljesítő holding vállalatává vált. A cég tőzsdei értéke 1,826 milliószorosára emelkedett.

Ráadásul összességében az elmúlt év is jól sikerült. A Berskshire Hathaway 18,3 milliárd dollárral (több mint 4940 ezer milliárd forint, a magyar GDP több mint 16 százaléka - a szerk.) növelte nettó értékét. Bővítette befektetéseit az American Expressben, a Coca-Colában, az IMB-ben és a Wells Frago bankban. A rég részvényeinek gyarapodása túlszárnyalta az S&P tőzsdeindex növekedését: az előbbi 27 százalékkal ugrott meg 2014-ben, míg az utóbbi 13,7 százalékkal nőtt.

Zakatol a biznisz

A Berkshire befektetései közül Buffett egyebek mellett Burlington Northern Santa Fe vasúttársaságot emelte ki. Jó tulajdonosként hatmilliárd dollárt terveznek befektetni a vállalatba, hogy orvosolják komoly gondjait. Ez a cég is része a befektetési alap nem biztosítási portfóliójának, amelynek öt legnagyobb vállalata tavaly 12,4 milliárd dollár adózás előtti profitot zsebelt be szemben a 2013-as 11,1 milliárddal.

A Berkshire 31 kisebb felvásárlást hatott végre 2014-ben, 7,8 milliárd dollár értékben. A legnagyobb üzlet a Duracell akkumulátorgyártó megszerzése volt 4,7 milliárdért. Buffett arra figyelmeztette a befektetőket, hogy a következő 50 évben nem várhatnak akkora növekedés a holdingtól, amekkorát az elmúlt öt évtizedben elért. A számok túl nagyok lettek - fogalmazott utalva arra, hogy százalékos értékben sokkal nehezebb egy magas bázist növelni, mint egy alacsonyat. Az átlagos amerikai cégek tőzsdei teljesítményét azért felülmúlhatják - tette hozzá.

Visszatekintve az elmúlt 50 évre Buffett beszólt kollégáinak, a befektetési bankároknak. A Wall Street lakói bármikor készek feladni kétségeiket - mondta -, ha valamilyen kétes manőverrel mesterségesen fel lehet pumpálni egy cég egy részvényre eső nyereségét (azaz némi fúrás-faragással valóságosnál értékesebbnek lehet mutatni - a szerk.). Különösen így van ez, ha az akrobatamutatványokkal cégegyesülések felé lehet terelni a vállalatokat, ugyanis ezek ezek levezénylése zsíros díjakkal gazdagítja a befektetési bankárokat.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!