Barcza György rámutatott: "az ÁKK akkor érzi magát biztonságban, ha begyűjtötte azt a forrást, ami az államadósság éves finanszírozását biztosítja". Megjegyezte: az ÁKK az óvatosság elvét követi, folyamatosan figyeli a piacokat - írja az MTI.

Ha esetleg lenne külföldi, azaz devizában történő állampapír-kibocsátás az idén, arról nem lenne célszerű korábban nyilatkozni. Az, hogy egy devizakötvény-kibocsátás hol és milyen feltételekkel valósul meg, mindig az adott helyzettől függ - mondta. A mostani árazást tekintve a kínai "pandakötvény-piacról" például olcsón lehetne forrást bevonni - tette hozzá.

Elmondta: a következő hónapokban számos kockázatra kell figyelni a nemzetközi piacokon, ezek között szerepelnek a soron lévő európai választások, például a francia és német, és az új amerikai vezetés politikája is.

Ezzel együtt az ÁKK jobban áll, mint bármelyik korábbi évben, mert az ÁKK-nak a Magyar Nemzeti Banknál vezetett, úgynevezett KESZ-számláján a betétállomány meghaladja az 1000 milliárd forintot, ez elég jelentős biztonságot ad - jelezte az ÁKK vezérigazgatója.

Barcza György elmondta: a lakossági állampapírok egészét tekintve idén 900 milliárd forintos állományt terveztek, már 680 milliárd forint kibocsátása és eladása megvalósult február végéig, úgy tűnik, március végéig a 750 milliárd forint körüli összeg is meglesz.

A kétéves állampapírból - az első három nap adatai alapján - 7,7 milliárd forintnyi papírt adtak el, de ezt nem önmagában kell nézni, mert ennek a keresletnek egy része valószínűleg csökkenti majd például az egyéves kamatozó kincstárjegy iránti érdeklődést. Az örömteli fejlemény, hogy jól fogadta a piac az új terméket - emelte ki az ÁKK vezérigazgatója.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!