Kezdeti erősödés után folytatódott a pénteken kezdett profitkivétel a viszonylag meredek múlt heti drágulásból. Zárás felé a visszaesés lassult néhány friss amerikai adat nyomán, amelyek felkeltették a reményt, hogy az amerikai jegybankrendszer (Fed) nem siet a kamatemeléssel.

Az Európai Központi Bank (ECB) bankterhelési próbájának (stressz-teszt) vasárnapi eredményhirdetése, amely a vártnál jobb lett, eleinte erősítette a nem kifogásolt pénzintézetek részvényeit. Később azonban ezek is gyengülni kezdtek, miután október közepe óta átlagosan 14 százalékkal nőtt árfolyamuk a vizsgálat eredményére várva.

A bankvizsgálattól eltekintve a nap hírei ismét kellemetlenek voltak. A friss felmérés szerint Németországban hatodik hónapja romlott - majdnem kétévi mélypontra - az üzleti hangulat. A német iparkamara csökkentette gazdasági növekedési előrejelzését Németország számára.

Az irányadó cégek közül a holland TNT Express logisztikai vállalat a piacainak lassú növekedésére figyelmeztetett, a Morgan Stanley bankház pedig leértékelte az Air France-KLM légitársaságot. Ezt az iparági részvények is megérezték.

Az Európai Unió szokásos negyedéves csúcsértekezletén most sem sikerült egyetértésre jutni a gazdaság költségvetési ösztönzését sürgető francia és olasz, illetve a költségvetési fegyelemhez ragaszkodó német álláspont között. Ráadásul új ütközőpont is keletkezett, miután Nagy-Britannia nem hajlandó többet befizetni az EU közös költségvetésébe amiatt, hogy az EU őszi statisztikai reformja miatt a legtöbb ország, közte Nagy-Britannia gazdasági teljesítménye papíron megnőtt évekre visszamenőleg, de egyebek közt Németországnak, szintén a statisztikai reform miatt, visszatérítés járna.

Óvatosságot indokolt az is, hogy a Fed szerdán fejezi be soron következő pénzügy-politikai értekezletét. Afelől alig van kétség, hogy közel egy évi szűkítés után az amerikai központi bankrendszer most már be is fejezi mennyiségi enyhítését, de a befektetők nyugtalanul várják, hogy a közleményből mire lehet majd következtetni a kamatemelés kezdetére vonatkozóan.

Egy előzetes felmérés szerint az amerikai szolgáltatások teljesítménye ebben a hónapban is erősen nőtt, de mégis hat hónapja a leglassabban. Szintén az Egyesült Államokban a lakás-adásvételi szerződések szeptemberben is szaporodtak, de a vártnál kevésbé. Mindez enyhítette az aggodalmakat a Feddel kapcsolatban.

A londoni értéktőzsde fő mutatója, az FTSE-100 0,40 százalékos romlással 6363,46 ponton zárt, 5,71 százalékkal a tavaly év végi értéke alatt.

Frankfurtban a DAX-30 0,95 százalékos mínusszal 8902,61 ponton végzett, 6,80 százalékkal alacsonyabban, mint tavaly év végén.

Párizsban a CAC-40 0,78 százalékkal 4096,74 pontra gyengült, 4,64 százalékkal elmaradva a múlt év végi értékétől.

A milánói FTSE MIB-40 2,40 százalékot, a madridi IBEX-35 1,39 százalékot, az athéni ASE tőzsdemutató 3,29 százalékot vesztett.

Varsóban a WIG-20 0,47 százalékkal 2437,72 pontra gyarapodott, de a Mol 1,73 százalékkal 156,50 zlotyra esett.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!