Bernanke tenyeréből evett a bika

Hatalmas emelkedéssel díjazták az amerikai részvénypiacok Ben Bernanke, a Fed elnökének szavait, aki szerint tavaly sikerült elkerülni a legrosszabbat, s a világgazdaság már megkezdte a talpraállást, s a jegybankok intézkedései nélkül a válság sokkal rosszabb is lehetett volna.
NAPI, 2009. augusztus 22. szombat, 08:56

A jó hangulatot fűtötte, hogy az amerikai használt családiházak piaca 7,2 százalékkal bővült júliusban, jobban a vártnál. A válságvége hangulat új csúcsra röpítette az S&P 500-as indexet, amely éves csúcsán, 1026 ponton zárt, ami 1,8 százalékkal haladja meg a csütörtöki záróértéket. A Dow Jones Ipari Átlag 155 pontot rallyzott, 9505 pontig, a Nasdaq Composite 31 pont emelkedést követően 2020 ponton zárt. Az emelkedést az elmúlt hetekben meglehetősen gyengeséget mutató olajipari részvények vezették, a kitermelési szektor indexe 2,9, a feldolgozócégek részvényeinek mutatója 3,9 százalékkal emelkedett az olaj árfolyamának több, mint egyszázalékos megugrása nyomán. A volatilitást jelző VIX index minimálisan csökkent, 2501 pontra, a chicagói tőzsdén csökkent az eladott eladási opciók aránya a vételiekéhez képest, kommentárok szerint elképesztő mennyiségi vételi opció talált gazdára miután a befektetők egyre jobban elhiszik, tényleg vége a válságnak.


Az emelkedés erejét mi sem bizonyítja jobban, hogy a Dow 30 tagú indexkosarából mindössze egytlen papír, a Wal Mart esett fél százalékot, az összes többi részvény jelentős pluszban zárta a napot. A legnagyobb nyertes a 3,9 százalékkal emelkedő Caterpillar lett, 3 százalék feletti mértékben drágultak a Merck, a Walt Disney és a Home Depot papírjai is. A banki részvények 2,6 százalékkal kerültek többe a nap végén átlagosan.

Árfolyamok és grafikonok

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!

HOZZÁSZÓLÁSOK