BÉT: nagyot esett a Mol, száguldott a TVK és a BC

A BÉT indexe - követve a vezető nemzetközi részvényindexek mozgását - 1,4 százalékos eséssel 8 279,26 ponton zárt. A parkett forgalma csak a tegnapihoz viszonyítva volt élénk, a börzén 6,4 milliárd forint értékben születtek kötések.
Ádám Viktor, 2002. május 28. kedd, 17:15

A BUX-ot leginkább a 3,3 százalékkal 5 245 forintra zuhanó Mol húzta le, de esett a másik három blue chip árfolyama is. A Mol esetében valószínűleg az állt a mélyrepülés hátterében, hogy a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium politikai államtitkára kijelentette: a megfelelő árszabályozási mechanizmus elkészültéig nem kerül sor gázáremelésre sem a háztartási fogyasztói szektorban, sem pedig az erőművi távhőszektorban.
A Matáv 1,1 százalékkal 978 forintra süllyedt, az OTP pedig 0,6 százalékkal 2 280 forintra gyengült. A gyógyszerpapírok jobbára lefelé tartottak: a Richter 1,8 százalékkal 16 300 forintra esett, a Humet 5,8 százalékos zuhanást követően 49 forinton landolt, az Egis ugyanakkor stagnált. Ismét meglódultak a vegyipari részvények, a TVK közel 4,4 százalékkal 3 600 forintra ugrott, a BorsodChem pedig 3,3 százalékkal 4 925 forintra emelkedett.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!

HOZZÁSZÓLÁSOK