Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A londoni értéktőzsde fő mutatója, az FTSE-100 index 0,67 százalékos, a frankfurti DAX-index 0,75 százalékos, a párizsi CAC-40 index pedig 0,80 százalékos gyengüléssel indította a kereskedést. Az euróövezeti vállalatok gyűjtőindexei közül az EuroStoxx50 0,59 százalékkal esett.

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 4,91 pontos csökkenéssel, 29 993,28 ponton nyitott pénteken. A csütörtöki záró értékéhez képest 0,02 százalékkal gyengült.

Az eurót 1,0677 dolláron jegyezték a nemzetközi bankközi devizapiacon reggel kilenckor, 0,16 százalékkal erősödött a közös európai fizetőeszköz.

A globális kereskedelem szempontjából legjelentősebb két nyersolajkeverék, a Brent és a WTI ára csökken.

Délelőtt kilenc óra után pár perccel az északi-tengeri Brent februári szállításra hordónként (159 liter) 53,31 dollárba került, 63 centtel, 1,17 százalékkal volt olcsóbb az Intercontinental Exchange (ICE) londoni jegyzésében. A New York-i árupiac elektronikus jegyzésében a nyugati féltekén irányadó West Texas Intermediate (WTI) amerikai könnyűolajfajta januári szállításra hordónként 34 centes, 0,67 százalékos mínuszban, 50,72 dolláron állt.

Csütörtökön csökkenéssel zártak a nyugat-európai tőzsdék. A DAX-index 1,00 százalékkal, 10 534,05 pontra, a londoni FTSE-100 index 0,45 százalékkal, 6752,93 pontra, a párizsi CAC-40 index pedig 0,39 százalékkal, 4560,61 pontra süllyedt. Az euróövezeti gyűjtőindexek közül az EuroStoxx50 0,83 százalékkal, 3026,20 pontra, a legnagyobb piaci tőkeértékű európai részvények FTSE Eurofirst 300 indexe pedig 0,59 százalékkal, 1342,85 pontra esett.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!