Biztató jelek Magyarországról - Eljött a Kánaán?

Az alaposan agyonvert és az elmúlt években stagnáló magyar részvénypiacról biztató jelzések érkeztek, azonban korai lenne még azt hinni, hogy eljött a Kánaán.
Lovas-Romváry András, 2014. október 21. kedd, 18:11

Az elmúlt hetek korrekciós hullámát  vezető tőzsdéken aránylag jól viselte a BUX index és az egész magyar részvénypiac. Ennek köszönhetően biztató jelzéseket küldött a BUX index és a DAX index relatív teljesítményét tükröző grafikon. Ez sajnos azonban inkább a magyar részvénypiac egyre kisebb súlyának köszönhető, attól, hogy tartós, trendszerű fordulatról lehessen beszélni, még nagyon sok mindennek kéne történnie, s amíg ez nem történik meg, addig csak átmeneti fellángolásokra lehet számítani a BÉT-en.

A relatív erő mutatót a technikai elemzés két termék, eszközosztály, vagy piac egymáshoz viszonyított teljesítményének ábrázolására használja. A belőle rajzolt grafikonon ugyanúgy léteznek ellenállási szintek, alakzatok, trendek, mint egy alap árfolyamgrafikonon. Ha az egyik termék relatív ereje emelkedő trendet mutat, akkor a jövőben is arra lehet számítani, hogy ez megmarad, s fordítva is igaz, amíg trendforduló nem következik. Persze, itt is vannak korrekciós fázisok, átmeneti visszarendeződések a trenden belül.

Az alábbi grafikon a BUX index euróban mért relatív teljesítményét mutatja a DAX indexhez képest. Jól látszik az a relatív medvepiac, amelyet a BUX index 2010 tavasza óta átél a DAX indexhez képest, tavaly tavasszal a magyar részvények már olcsóbbak voltak euróban mérve a német részvényekhez képest, mint 2009 tavaszán, a pénzügyi válság legsötétebb óráiban.

BUX/DAX RS
Napi.hu



A nagy trendben látszik, hogy ez a relatív alulteljesítés megmaradt, bár a februári mélypont óta egy enyhe emelkedő trend látszik kirajzolódni a grafikonon. Ami biztató jel, hogy sikerült az RS mutatónak áttörnie hosszú távú csökkenő trendvonalát, s a 200 és 50 napos mozgóátlag jó irányba készül metszeni egymást. Ez azonban a technikai elemzés szabályai szerint hosszú távon csak figyelmeztető jel, ami azt mutatja, akár változás is beállhat a hosszú távú trendben, de ez lehet egyszerű oldalazás is, nem csak felfelé történő kitörés.

A 0,65 körül tartózkodó RS-nek az igazi ellenállást az jelenti majd, ha eljutna a 0,75-0,85-ös zónába. Előbbi az utolsó olyan csúcsot jelenti, ahonnan új mélypontra zuhant a mutató, utóbbi az utolsó letört támasz szintet. Ez annyit tesz, hogy a magyar részvénypiac a jelenlegi helyzetből nyugodtan produkálhatna egy akár 15-30 százalékos relatív emelkedést is a DAX-hoz képest, még akkor sem kellene arra mérget venni, hogy megfordul a hosszútávú alulteljesítési trendje. Másrészt az is következik belőle, hogy ezután inkább az alulteljesítést folytatódását lehetne várni tőle, hacsak valami eget rengető változás nem következik be a fundamentumokban. Ilyen trenddel szembeni emelkedést okozott például a Széll Kálmán terv bejelentése anno. (Példaként említve, ha az orosz-ukrán helyzet enyhülne, az okozhatna ilyen emelkedést a piacon, az erősödés viszont tekintve, hogy a magyar gazdaság szerkezet és fundamentumai nem nagyon változnak, valószínűleg limitált lenne.)

A BUX index euróban
Napi.hu


A magyar részvények előtt tornyosuló technikai akadály jól látszik a BUX index euróban számolt grafikonján. Nem kell ahhoz nagyon képzett technikai elemzőnek lenni, hogy nyilvánvaló legyen a 69-71 eurós érték között húzódó fontos ellenállási zóna a BUX index számára. Igazán nagy trendfordulóra akkor lehetne gyanakodni, ha ezt sikerülne áttörnie az indexnek. A tegnapi záróárak alapján az index értéke kevesebb, mint 57 euró volt.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

tever kneif, 2014.10.21 19:28

A Tőzsdéken valo időszakos emelkedés a real gazdaság problémáját nem oldja meg.

Holnap jőhet egy korrekcio is.



Berlin és Párizs együtt élénkítené a beruházásokat
Szerző: MTI // 2014.10.21. 08:48
- A két kormány az állami beruházások és a magántőkéből finanszírozott beruházások élénkítésére egyaránt törekszik - tette hozzá a német pénzügyminiszter, hangsúlyozva, hogy a német-francia együttműködés Európa közös érdeke.
Jelenleg Németországban a hazai össztermék (GDP) 17 százalékának megfelelő forrás jut beruházásokra, és ezt az arányt 20 százalékra kell emelni, ami nagyjából 50 milliárd eurós forrásnövelést jelent.

Párizsi vezetés ugyanekkora nagyságú megtakarítási programot hajtana végre.

VÉLEMÉNY: az ilyen fajta élénkités, nem hozhat eredményt.



MAGYARORSZÁG esete:


Magyar KKV-k élni a lehetőséggel.

A Magyar Nővekedési Hitelprogram, a legkedvezőbb Forint Hitelprogram, max. 2.5% Kamattal.

Igénybe kell venni.

Amiről senki nem beszél:tulajdonképpen TULTERMELÉSI VÁLSÁG VAN.

- tehát nem az előállitott termékek mennyiségét kell nővelni, hanem a minőséget, a termelékenységet, az eddigi termelési technologiai folyamat tovabb fejlesztését kell megcélozni.

- beszerezni a legujabb technologiai termelési eszkőzőket: gépek, gyártosorok stb.

- nővelni a kutatásra forditott pénzt.

A válságbol kijőnni csak a legkorszerűbb, innovativ termékek előállitásával lehet.

- Keresni a kooperácio, az egyőttműkődés lehetőségét a belső és kűlfőldi vállalatokkal.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html