Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A piaci folyamatokhoz és a jövőre vonatkozó terveihez illeszkedve a Concorde alapító-vezetői a vezetőség bővítése mellett döntöttek. A szeptember 1-jétől a vállalat élén álló Pál Árpád az egyik legrégebbi európai privát bank, a Sal Oppenheim igazgatói állását adta fel, hogy a Concorde vezérigazgatója legyen. Korábban a Budapesti Értéktőzsde vezérigazgatója volt, illetve a Postabank, a Croesus Befektetési Alap, a GE Capital és a Bankár Csoport vezetésében vett részt. Emellett a Budapesti Corvinus Egyetemen tanít tizenhét éve, jelenleg címzetes egyetemi docensként.


Borda Gábor, Jaksity György és Streitmann Norbert, a Concorde alapító-igazgatói annak 1993. évi indulása óta, továbbra is az igazgatóság tagjaiként, stratégiai igazgatói pozícióban végzik a vállalat irányítási teendőit, változatlan munkamegosztás mellett. Az operatív vezetés napi feladatait azonban - mint minden klasszikus cégnél -vezérigazgatóként Pál Árpád fogja ellátni.


„A Concorde az elmúlt tizenhat évben folyamatosan kiemelkedő teljesítményt nyújtott, és egyedülálló személyi állományával, szakmai tudásával elsőrangú szereplője a piacnak. Már régóta figyelemmel kísérem a vállalat útját és a korábbiakban is nagyon jó viszonyt ápoltam a vezetőkkel. A felkérés nagy megtiszteltetés volt számomra, és biztos vagyok benne, hogy az alapítók felszabaduló energiáival és kapacitásaival, valamint az általam a múltban megszerzett nemzetközi tapasztalatok hasznosításával még nagyobb lendületet vesz a cég növekedése." - mondta Pál Árpád.


A Concorde egyik legfontosabb értéke, hogy lassan két évtizede stabilan, minimális változásokkal ugyanazok az emberek irányítják, illetve szolgáltatnak ügyfeleiknek, így más szolgáltatókkal szemben a vállalat valóban hivatkozhat arra, hogy az alapítás óta gyűjtött gazdag szakmai referenciák mögött ugyanazok az emberek állnak változatlan cégstruktúrában. Erre a hazai piacon nincs példa, a nemzetközi pénzügyi életben is csak az évszázadok óta családi tulajdonban lévő európai privát bankokra jellemző.


"A változás ellenére meggyőződésünk, hogy ezzel a döntéssel megőrizhetjük a Concorde legfontosabb értékeit, miközben tovább dinamizálhatjuk a céget, teret adva új gondolatoknak, elképzeléseknek, amelyek nagyban hozzájárulnak majd újabb tizenhat év fejlődéséhez és stratégiánk sikeres megvalósításához." - hangsúlyozta a vállalatot korábban ügyvezető igazgatóként irányító Jaksity György hozzátéve: „Nem véletlen, hogy a folyamatos átalakulást, amelynek keretében a korábban dominánsan (tranzakcionális) befektetési bankként, brókerként működő cégben legalább ilyen mértékben megerősödnek a privát banki és vagyonkezelői tevékenységek, olyan szakember fogja segíteni, aki maga is hasonló szakmai utat járt be." - áll a brókercég közleményében.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!