Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A nap végére elfáradt a BÉT, inkább lefelé lehetett mozgásokat látni. De így is szép napot zárt a magyar piac, egészen nagy forgalom mellett - mondta Varjú Péter, az Erste Befektetési Zrt. befektetési szolgáltatások igazgatója.

Hasonló folyamatot lehetett látni a nemzetközi piacokon is, az indexek 0,1-0,2 százalékkal változtak, nap közben azonban inkább csökkentek. Nagy esések sehol nem voltak. Az amerikai gyorsjelentési szezon eddigi eredményei nagyon jók, az eddig jelentő vállalatok nagy része pozitív meglepetést okozott, egyelőre úgy tűnik, a jó hangulat kitarthat.

A forintnak izgalmasabb napja volt a szakértő szerint. A monetáris tanács kedden nem változtatott a jegybanki alapkamat 0,90 százalékos szintjén, de lazító intézkedéseket tett, lejjebb szorítva picit a kamatszintet, olcsóbbá tette a hitelezést. A kamatdöntő ülés előtt kis erősödést lehetett látni, utána gyengülés kezdődött. Az árfolyam a nap végére érte el leggyengébb pontját, de csak 1 forinttal van lejjebb, mint a napi legerősebb pontján - mondta Varjú Péter.

A Mol árfolyama 280 forinttal, 1,53 százalékkal, 18 050 forintra csökkent, 1,9 milliárd forintos forgalomban.

Az OTP-részvények 55 forinttal, 0,71 százalékkal, 7850 forintra erősödtek, forgalmuk 6,6 milliárd forintot tett ki.

A Magyar Telekom árfolyama 5 forinttal, 1,06 százalékkal, 467 forintra esett, forgalma 570,9 millió forint volt.

A Richter-papírok 15 forinttal, 0,25 százalékkal, 6025 forintra gyengültek, forgalmuk 2,3 milliárd forintot ért el.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!