Az Erste Bank havi összeaállításában a 20 legjobban ajánlott papír top pick listáját az alapján határozzák meg, hogy az elemzői célár alapján melyiknél lehetséges a legnagyobb drágulás a jelenlegi tőzsdei árfolyamhoz képest. Erre a listára augusztusban mindössze a Pannergy részvényei tudtak felkerülni a Budapesti Értéktőzsde kínálatából, az energetikai cég részvényeinek célára 1224 forint, ami a 800 forintos árfolyamhoz képest 50 százalékos felértékelődési potenciált jelenthet. A Pannergy ezzel a harmadik tudott lenni a 20-as listán.

Az ismertebb régiós részvények közül említést érdemelhetnek a Raiffeisen Bank részvényei, az Erste szerint 50 euróig is drágulhatnak a jelenlegi 36 eurós szintről, vagy az OMV, itt 50 százalékos felértékelődést tart lehetségesnek az anyag.

Az FHB részvényei 1400 forintos célárfolyam mellett csak tartás minősítést kaptak, míg az OTP papírjait 5600 forintos célárfolyam mellett felhalmozásra javasolják. Ennek oka a cég elemzőinek elmondása szerint az, hogy az adott társaság részvényeire az ajánlást nem a havi riport időpontjában, hanem az elemzés elkészültekor aktuális árfolyamhoz viszonyítva adják ki.

A Molt 18 500 forintos célár mellett szintén tartásra javasolják. A Magyar Telekom részvényeit 770 forintra értékelik a bank elemzői, s felhalmozást javasolnak. A magyar távközlési cég ráadásul a követett társaságok részvényei közül a második legjobb osztalékhozammal bír a régióban, az idei év után várt kifizetéssel hozama 11,2 százalékos lehet az előrejelzések szerint.

Az Állami Nyomda 1100 forintos célárfolyam mellett vételi minősítést kapott, akárcsak az RFV 7136 forintos célárral. A Richter részvényeket felhalmozásra javasolják 50 500 forintos fair árfolyam mellett, akárcsak az Egist, ez utóbbit 24 900 forintos árfolyamcéllal.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!