A január végi mélypont óta több, mint 16 százalékkal emelkedett a Budapesti Értéktőzsde részvényindexe (BUX), s eközben a forint is erősödött az euróhoz képest. E kettő eredményeként a BUX euróban számolva több, mint 19 százalékkal erősödött alig másfél hónap leforgása alatt, s ezzel lekőrözte az elmúlt években folyamatosan előtte járó német DAX indexet is, amely ebben az időszakban kevesebb, mint 11 százalékkal lett magasabb.

A relatív jobb teljesítmény mindenképpen jó hír a magyar részvényeket birtokló befektetőknek, azonban az erősödés egyelőre nem ért el olyan szintet, ami miatt arra lehetne következtetni, hogy tartós is marad.

A BUX index euróban számolt értékének relatív ereje a DAX indexéhez képest ugyanis egyelőre nem emelkedett eközben olyan mértékben, hogy a 2010 óta tartó alulteljesítést hozó trend megfordulásáról lehetne beszélni. A relatív erő (relative strength) mutató a technikai elemzés két eszköz egymáshoz mért teljesítményének mérésére használja, az egyszerű hányadosként számolandó mutató grafikonján ugyanazok a törvényszerűségek figyelhetőek meg, mint egy egyszerű árfolyamgrafikonon. Az emelkedő trendet emelkedő csúcsok és mélypontok sorozata jellemzi, a csökkenő trendet pedig csökkenő csúcsok és mélypontok. A technikai elemzés egyik legfontosabb szabálya szerint egy trend meglétét mindaddig feltételezni kell, amíg az ellenkezőjéről jelzés nem érkezik.

A trend során persze vannak ellenirányú mozgással járó korrekciós fázisok, s mivel új csúcsot a BUX/DAX relatív erőben még nem láttunk, ezért még nincs fordulatra utaló jel. Sőt, a január végén beállított új, alacsonyabb mélypont annak erős jele, hogy a magyar részvények relatív alulteljesítése egyelőre hosszabb távon fennmaradhat. Ez azt jelenti, hogy középtávon ha emelkedő periódust élnek át a vezető tőzsdék, akkor a hullám ugyan hátára veheti a magyar részvényeket is, de ennek üteme nem éri majd el a vezető tőzsdéken tapasztaltat, a lejtmeneteket hozó fázisokban viszont a magyar részvényeket intenzívebben vehetnek részt.

BUX/DAX RS
Kép: Napi.hu

A BUX/DAX relatív erő mutató a pénteki záróértékekkel (mindkét indexet euróban mérve) 0,54 volt, a januári, több mint 10 éves mélyponton 0,482-es értéket vett fel. Az újabb mélypontot megelőző, most már ellenállásként szolgáló csúcsok a 0,546, 0,58 és 0,66-os értékeknél találhatóak.

Csak akkor lehetne a jelenlegi helyzetben a lassan öt éve tartó alulteljesítő trend megfordulását gyanítani, ha ezek közül az utolsó ellenállás is áttörésre kerülne, ehhez pedig mostantól még legalább 23 százalékos felülteljesítést kellene a BUX index részéről. Addig csak átmeneti fellángolásról lehet beszélni a magyar piac esetében. Ugyanakkor a fordulatra, ha bekövetkezne, érdemes figyelni, hiszen ilyen típusú pozitív fordulót 2004-ben és 2009-ben is bemutatott a magyar piac, s utána euróban mérve több mint duplázni tudott a magyar részvényindex.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!