BUX
38657

Csúcsokat döntöget Európa

A legnagyobb piaci tőkeértékű európai részvények FTSEurofirst 300-as mutatója előzetes adat szerint 0,53 százalékkal emelkedett, 1387,54 ponton, több mint hatéves csúcson végzett pénteken, 5,40 százalékkal az év végi értéke fölött. Egyvégtében nyolcadik hetét zárta magasabban az előzőnél, ezúttal 0,73 százalékkal.

MTI-Eco, 2014. június 6. péntek, 19:01

Pénteken már inkább az segítette a piacokat, hogy a Nemzetközi Valutaalap és a Világbank tarthatónak minősítette a kínai kormány idei növekedési célját, és az Egyesült Államokból erős adat érkezett a foglalkoztatás májusi növekedéséről. A növekmény alig maradt el a várakozástól, ezzel a foglalkoztatás elérte a válság előtti szintet. Közben a munkanélküliség nem csökkent tovább, vagyis nem vált kérdésessé az amerikai központi bankrendszer rekordlaza kamatpolitikájának hosszú távú folytatása sem.

A részvényeket, csakúgy, mint előző nap, alig támogatta az Európai Központi Bank (ECB) csütörtöki intézkedéssorozata. A kamatcsökkentés közvetlen hatása jobbára az állampapírpiacon látszik: a hozamok zuhantak, elsősorban az euróövezet déli részén. Az olasz és a spanyol hozamok történelmi mélypontra estek pénteken a nagyobb hozamú államkötvények növekvő kereslete miatt. Ez könnyíti az államadóság finanszírozását, ami egyfelől jó a gazdaságnak is, másfelől azonban ez is jelzi, hogy a tőke hirtelen nem lett lelkesebb a magángazdaság közvetlen finanszírozása iránt.

Az ECB csütörtökön meghirdetett új, négyéves lejáratú refinanszírozásihitel-árverései viszont csak szeptemberben kezdődnek. A rekordolcsó kölcsönöket a fölvevő bankoknak a lakossági fogyasztás és a vállalatok hitelezésére kell költeniük, de kerete a jövő tavaszig csak 400 milliárd euró. Ez elemzők szerint kiábrándítóan kevés ahhoz képest, hogy az ECB 2011 végén és 2012 elején több mint 1100 milliárd eurót adott ki így három évre, és az sem lendítette föl a reálgazdaságot. Most annyi a szigorítás, hogy amelyik bank nem teljesíti az előírásokat, annak már két év múlva, szeptemberben vissza kell fizetnie az összeget.

A pénteken megjelent statisztika szerint az euróövezet folyómérlegtöbblete csökkent az első negyedévben mind a tavalyi első negyedévhez, mind a tavalyi utolsóhoz képest, főleg a kereskedelmi többlet apadása miatt. Ezért a világgazdaság gyengesége és az erős euró okolható. A jövőre nézve nem biztató, hogy az EKB csütörtöki döntései sem verték le az euró árfolyamát: ez is jelzi, hogy a piac még kevesli az enyhítést.

Az ECB maga is csökkentette előrejelzéseit az euróövezet idei gazdasági növekedésére és inflációjára is.

A londoni értéktőzsde fő mutatója, az FTSE-100 0,66 százalékos javulással 6858,21 ponton zárt, 1,62 százalékkal magasabban, mint a múlt év végén.

A frankfurti DAX-30 0,40 százalékos többlettel 9987,19 ponton, új történelmi csúcson végzett, 4,55 százalékkal az év végi értéke fölött.

Párizsban a CAC-40 0,71 százalékkal 4581,12 pontra, új majdnem hatévi csúcsra erősödött, 6,64 százalékkal meghaladva az év végi értékét.

A milánói FTSE MIB-40 1,38 százalékot, a madridi IBEX-35 1,73 százalékot, az athéni ASE tőzsdemutató 1,49 százalékot nyert.

Varsóban a WIG20 0,72 százalékkal 2498,70 pontra gyarapodott, a Mol 174,10 zloty maradt.