A főbb vezető indexek Európában több száz pontot estek pénteken, amellyel az év eddigi legrosszabb hetét zárhatták. Az FTSE-100 180 ponttal, azaz 2,8 százalékkal, a DAX 307 ponttal, vagyis 3 százalékkal, a CAC-40 153 ponttal, azaz 3,2 százalékkal zuhant be. A londoni tőzsde ebben az évben ezen a héten érte el a legnagyobb veszteséget.

A pán-európai Stoxx Europe 600 index 3,3 százalékot esett, ez 12,7 százalékkal marad el a mutató április 15-én elért történelmi csúcsától, ami gyakran azt jelzi, hogy az index korrekciós szakaszba lépett - írja a MarketWatch.

A periférián az olasz FTSE MIB 633 pontos veszteséggel 2,8, a spanyol IBEX-35 315 pontos mínusszal 3 százalékos veszteségben zárt. Az athéni ASE index 2,5 százalékos mínusszal "úszta meg" a napot.

Amerika sem maradt ki

Az eladási hullámból a tengerentúli piacok sem maradtak ki, a Wall Street-i indexek is mélyrepüléssel indították a napot, az európai tőzsdezárás után is masszív mínuszokban álltak az indexek. A DJIA több mint 300 ponttal, azaz 1,9 százalékkal esett, de az S&P-500 is 1,8 és a Nasdaq is 2 százalék körüli veszteségben állt közép-európai idő szerint este 8 óra körül.

A MarketWatch szerint a befektetők pánik üzemmódba kapcsoltak, hiszen az úgynevezett félelemindex, a VIX-index január óta nem látott mértékkel ugrott meg és az eddigi legnagyobb százalékos heti emelkedése felé tartott: 25 százalékkal 23,97 pontra ugrott a mutató, heti viszonylatban pedig közel 87 százalékos emelkedést mutatott a FactSet adatai szerint még az amerikai piacok zárása előtt néhány órával. Ezt megelőzően hasonlóan nagy - közel 86 százalékos - heti emelkedést 2010 május elején lehetett látni a VIX indexnél - emlékeztet a MarketWatch.

További vészjósló jelként emlegették, hogy csütörtökön az S&P-500 áttörte a 200 napos mozgóátlagát, és pénteken is jóval az alatt állt a mutató, ami technikai elemzés szempontjából további esést jelezhet.

Az európai tőzsdezárást követő állás szerint a Dow és az S&P-500 mutatóknak 4, a Nasdaqnak 5 százalékos heti veszteség volt valószínűsíthető. (Az amerikai piacok is hatalmas buktával zárták a napot, a zárás utáni eredményéről itt olvashat.)

Kína a ludas

A befektetők nem túl rózsás hangulatát részben a kínai feldolgozóipari adat alapozta meg, ami a 2008-09-es pénzügyi válság legsötétebb időszakát idézte. Ez a nyersanyagárak esését és a feltörekvő devizák gyengülését is hozta magával. Péntek este fél 8 előtt az északi-tengeri Brent nyersolaj hordónkénti ára 45,15 dolláron állt, ami 4,2 százalékkal marad el a csütörtöki záróértékhez képest, a nyugati féltekén irányadó WTI amerikai könnyűolajfajta hordónkénti ára pedig 4,1 százalékkal 40,04 dollárra esett.

A befektetők másik legnagyobb félelme a szeptemberi Fed-kamatemelés - ezt erősítette meg a Detusche Bank makrostratégája, Jim Reid is a MarketWatchnak. A pénteki pesszimista hangulatban egyes vélemények szerint - főleg Európában - a görög politikai bizonytalanság eszkalálódása is benne volt valamelyest. A rossz hangulaton kicsit sem tudott javítani a várakozásokat felülmúló eurózónás beszerzési menedzserindex sem.

Pénteken az ázsiai piacok is nagy veszteséget szenvedtek - ehhez csatlakozott Európa és Amerika. A Shanghai Composite index 4,3, a Nikkei 3, a hongkongi Hang Seng  1,5 százalékot esett.

 

 

 

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!