Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.
Az eurózóna inflációja májusban az előzetes adatok szerint 2,0 százalékra mérséklődött. Kevésbé örvendetes, hogy a magyar GDP növekedési üteme is csökkent, s az első negyedévben csak 2,9 százalék volt. A General Motors Corp. európai érdekeltségének vezetése megerősítette, hogy idén várhatóan 350 millió dollár körüli üzemi veszteséggel zár. Egyúttal kijelentették, hogy semmi ok nincs arra, hogy ezen előrejelzésen módosítsanak. A Financial Times e heti értesülése szerint az első negyedévi eladások 24 százalékos visszaesése 400-500 millió eurós üzemi veszteséget vetít előre. A román RomTelecom állami távközlési vállalat az első negyedévet 17 millió euró veszteséggel zárta, szemben az egy évvel korábbi 4 millió eurós nyereséggel. A negatív eredmény döntő mértékben a CosmoRom mobil távközlési szolgáltató érdekeltség okozta, amely 14 millió eurós veszteséget jelentett. A vállalat irányítási jogával a görög OTE rendelkezik, amely 1998-ban 35 százalékos tulajdonhányadot vásárolt a RomTelecomban. Információink szerint a csütörtökön bejelentett szlovák intézkedés után Magyarország is szigorítja a német baromfihús importját, s erről várhatóan ma ad ki közleményt a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium állategészségügyi és élelmiszer-ellenőrzési főosztálya.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!