DÉLI ÖSSZEFOGLALÓ

Tovább tart a lejtmenet az európai tőzsdéken, a FTSE 100 még csak 1,64 százalékos mínusznál jár, a CAC 40 azonban már 2,6 százalékkal, a DAX 2,55-tel csökkent. Az S&P futures 12,70 pontos mínuszban van. A Dow Jones European Technology Index 5,54 százalékkal 248,87 pontra esett vissza, ez megfelel a szeptember 11 után kialakult szintnek. A BUX 8 ezer pont alatt nyitott és halvány kitörési kísérlet után azóta is ott van, a vezető részvények egyként gyengülnek.
Szabó Márta, 2002. június 7. péntek, 12:42

Az európai esésért az Intel a felelős: miután a világelső chipgyártó visszavette árbevétel-prognózisát - és 11 százalékkal gyengült - , nagy európai riválisai is 5-7 százalékot vesztettek. A félvezetőgyártók nyomába eredtek a távközlési berendezésgyártók, a Nokia és az Ericsson is hozzájuk hasonló mértékben gyengülnek.
A szokásosnál melegebb tél következtében jelentős földgázfelesleg maradt az ukrajnai tárolókban, amit a NaftoGaz Ukrainy, az ország olaj-és gázipari vállalata a Molnak, illetve más európai olaj- és gáztársaságoknak kíván értékesíteni - adta hírül az ukrán Den napilapra hivatkozva a Bloomberg. A 18 milliárd köbméter hazai kitermelésű gáz mellé évenként körülbelül 50 milliárd köbméter importra szorul Ukrajna, melyből mostanra 7 milliárd köbméter felesleget halmozott fel.
Simicska Lajos elnök-vezérigazgató távozik az OTP Lakástakarékpénztártól - jelentette be az OTP Bank közleménye. A közlemény megerősíti a mai Magyar Hírlap értesülését, miszerint Simicska maga kezdeményezte munkaviszonyának megszüntetését. Az OTP Bank vezetése, illetve az OTP Lakástakarékpénztár igazgatósága ezt tudomásul vette.
A német munkanélküliek száma a szezonálisan kiigazított adatok szerint 60 ezerrel nőtt májusban, szemben az áprilisi 11 ezerrel, illetve a 6 ezer fő körüli várakozásokkal, a munkaügyi hivatal szerint főleg a sok ünnepnap miatt. A kiigazítatlan adat - amelyet a politikusok és a szakszervezetek inkább figyelnek - jobb helyzetet tükröz, a szerint májusban 77 600 fővel, négymillió alá - 3,946 millióra - süllyedt az állástalanok száma, ezzel idén először sikerült a lélektani határ alá menni. A munkanélküliek aránya a kiigazítatlan adat szerint 9,7 százalékról 9,5 százalékra csökkent.



Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!

HOZZÁSZÓLÁSOK