Az óvatosságáról híres társaság lépését egyrészt az orosz piacon euróban elért 23 százalékos növekedésre, a nyereséget ugyan keveset hozó román kereskedelmi forgalom 20 százalékos növekedésére, illetve a Vraylar várakozáson felüli amerikai royalty-bevételeire alapozza.

A csaknem két évtizedes fejlesztés után az amerikai piacon idén debütáló Cariprazine alapú termékből az Allergan az első félévben 21,7 millió dollárt utalt át, amely szinte teljes egészében a nyereséget növelte. Ugyanakkor a vezérigazgató emlékeztetett arra, hogy a Cariprazine-nál kapcsolatos utólagos, ám szükséges vizsgálatok a következő öt évben még 50-60 millió eurót is felemészthetnek.

A nyugat-európai bevételeket az Esmya jó szereplése (44 millió euró, szemben a tavalyi 31 millióval) dobta meg, e piacon évi 15 százalékos növekedésre számít a Richter.

A második negyedévben nagyjából az elsővel megegyező árbevétel várható, a növekmények már az első hat hónapban jelentkeztek - mondta Bogsch Erik.

A Richter üzemi eredményhányada idén várhatóan 14 százalék lehet, ez is több, mint az áprilisban becsült 11-12 százalék, ami részben szintén a nagyobb royalty-bevételekkel magyarázható.

Az adózott eredmény alakulására a cég soha nem ad becslést, ami érthető is, hiszen az több valuta alakulásától is függ. A rubel első féléves átlagárfolyama ugyan kedvezőbb volt, mint tavaly, de március vége óta folyamatosan esik. Ez magyarázza, hogy a pénzügyi műveletek szaldója (az időszakvégi kötelező átértékelése miatt) tavalyhoz képest 8,5 milliárd forinttal romlott. A végső számot még a dollár/euró és persze a forint alakulása is befolyásolhatja - megfigyelők szerint azonban az első félév 28 milliárdos profitja különösebb nehézség nélkül duplázódhat december végére.

(A cikk szerzője rendelkezik Richter-részvénnyel.)

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!