Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Az amerikai adóreform szenátusi elfogadása miatt pozitív volt a nemzetközi piaci hangulat a hét első kereskedési napján. A magyar tőzsdeindexet viszont lehúzta a Richter, amelynek árfolyama csaknem 6 százalékot zuhant, nagy forgalom mellett - mondta Sándor Dávid, a KBC Equitas vezető elemzője az M1-en.

Az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) vizsgálni kezdte a gyógyszercég egyik fontos termékét mellékhatás-bejelentés miatt. A gyógyszer jelentős részt tesz ki a Richter bevételéből, ezért esett sokat a papír árfolyama.

A többi vezető részvény esetében érvényesült a kedvező nemzetközi hangulat, emelkedtek az árfolyamok - tette hozzá.

A Mol 13 forinttal, 0,44 százalékkal 2994 forintra erősödött, 1,9 milliárd forintos forgalomban.

Az OTP-részvények ára 39 forinttal, 0,39 százalékkal 9969 forintra nőtt, forgalmuk 1,8 milliárd forintot tett ki.

A Magyar Telekom árfolyama 2 forinttal, 0,43 százalékkal 471 forintra emelkedett, forgalma 249,3 millió forint volt.

A Richter-papírok árfolyama 395 forinttal, 5,81 százalékkal 6400 forintra csökkent, a részvények forgalma 7,8 milliárd forintot ért el.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!