BUX
38616

Elbántak az OTP-vel a nap végére

A kezdeti lendület hamar alábbhagyott az európai tőzsdéken, a nyugati indexek a tegnapi záróértékeik közelébe, míg a BUX az alá esett - írja a Portfolio.hu.

portfolio.hu, 2014. június 5. csütörtök, 18:04

A nyugat-európai indexek erősödtek azt követően, hogy az Európai Központi Bank (ECB) bejelentette, hogy 10 bázisponttal csökkenteti az irányadó kamatrátáját. A jó hangulatban a DAX története során először 10 000 pont fölé erősödött. Ebben a környezetben a magyar tőzsde is jól szerepelt, az erősödést az összes hazai blue chip támogatta. A kezdeti lendület viszont hamar alábbhagyott, a nyugati indexek a tegnapi záróértékeik közelébe, míg a BUX az alá esett.

Az optimista befektetői hangulatot az sem fűtötte tovább, hogy az ECB elnöke bejelentette, hogy elkezdték előkészíteni az eszközfedezetű értékpapírok vásárlását, továbbá felhagynak az SMP-program eddig alkalmazott sterilizációjával. Sőt, a jegybank két új, hosszú refinanszírozási hitelprogramot is indít még idén.

A magyar részvényindex, a BUX 0,7 százalékos eséssel zárta a kereskedést  ezzel a teljesítményével a lemaradók között foglal helyet a közép-kelet-európai indexek között.

Csütörtökön az OTP árfolyama 2,5 százalékot esett, míg a Richter árfolyama 0,8 százalékot, a Magyar Telekom árfolyama 0,3 százalékot erősödött, a Mol árfolyama nem változott.