A Magyar Nemzeti Bank (MNB) piacfelügyeleti eljárást folytat a a Seychelle-szigeteken bejegyzett Goldstein Brokers Ltd. (Goldstein Brokers) és a panamai Goldstein Equitas INC S.A. (Goldstein Equitas) nevű társaságok tevékenységének áttekintésére. A társaságok budapesti irodával, illetve magyar nyelven is elérhető honlappal rendelkeztek - olvasható a jegybanki közleményben.

A piacfelügyeleti eljárás azt kívánja megállapítani, hogy az említett társaságok végeznek-e, vagy végeztek-e - rendszeres gazdasági tevékenységük keretében - az MNB engedélye nélkül a befektetési vállalkozásokról és az árutőzsdei szolgáltatókról, valamint az általuk végezhető tevékenységek szabályairól szóló törvényben írt befektetési szolgáltatási tevékenységet, illetve kiegészítő szolgáltatást, továbbá bejelentés hiányában ugyanezen törvény szerinti függő ügynöki tevékenységet.

A bizonyítási eljárás során eddig beszerzett bizonyítékok alapján a jegybank ma közzétett végzésében azonnali hatállyal megtiltotta, hogy a Goldstein Brokers és a Goldstein Equitas engedély nélkül vagy bejelentés hiányában bármely, az MNB engedélyéhez vagy bejelentéshez kötött tevékenységet végezzen.

Az MNB végzése semmilyen formában nem érinti a társaságok befektetőkkel szemben fennálló, a már átvett befektetésekkel összefüggő visszafizetési kötelezettségét. A jegybank piacfelügyeleti eljárását határozattal zárja majd le, amelynek eredményét nyilvánosan közli internetes honlapján.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!