Balogh László helyettes államtitkár mosolya feltűnő volt az IMF éves gyűlésének borongós hangulatában, s felkeltette Jean-Claude Trichet, az ECB korábbi elnökének figyelmét - kezdi az Orbán kormány gazdaságpolitikájának összefoglalóját a Bloomberg hírügynökség tegnap címoldalon megjelent cikke. Trichet megkérdezte, min mosolyon a magyar gazdasági minisztérium tisztségviselője. Azért, mert Magyarország gazdasági mutatói nagyon jónak látszanak - válaszolta Balogh egy később, Budapesten adott interjúja szerint, amelyben a washingtoni találkozón történteket idézte fel. Mint mondta, Trichet szkeptikusnak tűnt és megkérdezte, mint mond az IMF. Azt válaszoltam, jelenleg az IMF is elég optimista.

Orbán Viktor miniszterelnök előrejelzése szerint a magyar gazdaság idén 3,2 százalékkal növekedhet, ez a leggyorsabb ütem nyolc éve, miután 2012-ben még 1,7 százalékkal csökkent - írja a Bloomberg. Orbán négy évet várt arra, hogy hírt adhasson egy hasonló újjáéledésről, miután unortodox gazdaságpolitikája, amelynek keretében speciális adókat vetettek ki egyes iparágakra, illetve hatóságilag csökkentették a közüzemi díjakat, csökkentette a költségvetés hiányát.

A 10 éves forintban denominált magyar államkötvények hozamfelára a hasonló német államkötvényekéhez képest tegnap reggel 308 bázisponton állt, mindössze 7 bázispontnyira hatéves mélypontjától. Az Orbán éra alatt a felár 890 bázisponton tetőzött 2012-ben, amikor Magyarország elvesztette befektetői besorolását, s elutasította az IMF pénzügyi segítségét. A kormányzat által kikényszerített csökkenés a lakossági energia árakban az inflációt nulla alá nyomta, a legalacsonyabb szintre a 60-as évek óta, s lehetővé tette, hogy a jegybank folyamatosan csökkentse a kamatokat, s ez segített vonzóbbá tenni a magyar államkötvényeket a befektetők számára - folytatja az összefoglaló.

Mióta az 51 éves Orbán 2010 május 29-én hatalomra került, az egy éves, vagy annál hosszabb lejáratú magyar államkötvényeken 51 százalékot nyerhettek a befektetők, ez a hozam a lengyel papírok esetében 38, a német kötvényeknél 23 százalékos volt ebben az időszakban a Bloomberg és az EFFAS adatai szerint. Ezzel a magyar biztosította a második legjobb hozamot az EFFAS 26 államkötvény indexe közül, igaz ez az érték a devizaárfolyammal nem korrigált.

A magyar kötvények profitáltak a globális és a regionális hozamvadászat hatásaiból, az alacsony inflációs adatokból és a jó fiskális teljesítményből egyaránt - mondta a hírügynökségnek Blaise Antin, a 155 milliárd dollárnyi eszközt kezelő TCW Group elemzési vezetője.

A második négyéves időszakra is megválasztott Orbánt azért díjazzák, mert prioritásként kezelte a költségvetés kontroll alatt tartását az előző kormányok rossz költségvetési menedzsmentje után. Ezalatt jelentősen támaszkodott az energetikai, a banki és a távközlési szektorra kivetett különadókra, amelyekkel igyekezett a költségvetés lyukait betömni, hogy a hiányt az EU által elvárt 3 százalékos szint alá szorítani - folytatódik az összefoglaló. Ez a teljesítmény lehetővé tette, hogy Magyarország kikerüljön az EU deificit eljárása alól, első ízben azóta, hogy az ország 2004-ben taggá vált. Ezzel az a veszély is elhárult, hogy az ország több milliárd eurónyi uniós támogatástól elessen.

A magyar gazdaság teljesítménye részben a költségvetési fegyelemnek köszönhető, a megszorítások 2006 óta tartanak, amikor a hiány 9,4 százalékon tetőzött - idézi a Bloomberg Jaksity Györgyöt, a Concorde Értékpapír Zrt. vezetőjét. Ami miatt aggódok, azok a hosszabb távú hatások és a növekedés fenntarthatósága - idézi Jaksity egy múlt hónapban adott interjúját a hírügynökség.

A Bloomberg által megkérdezett elemzők szerint a magyar GDP a harmadik negyedévben 2,9 százalékkal növekedhetett, s ez az ütem az utolsó negyedévre 2,4 százalékra mérséklődhet. Jean-Claude Trichet nem kívánt válaszolni a hírügynökségnek Magyarországgal kapcsolatos megkeresésére.

Vannak kihívások

Az anyag nem felejt el megemlékezni arról sem, hogy az ipari termelés augusztusban erősen fékezett egy külföldi autóipari cég (az Audi - a szerk.) termelésének leállása miatt, s ez jól rámutatott a közvetlen külföldi befektetések által generált növekedés kockázataira. (A friss, csütörtöki adatok szerint az ipari termelés szeptemberben 7,6 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit - szerk.)

Miközben Orbán igyekszik kedvezni a közvetlen külföldi tőkebefektetéseknek, gazdaságpolitikája során hatalmas a kormányzati beavatkozás az olyan szektorok működésébe, amelyek nem egykönnyen tudják elhagyni az országot, s ennek a stratégiának negatív következményei lehetnek hosszútávon - idézik ismét Jaksityot a témával kapcsolatban.

Belső kihívásokkal is szembe kell néznie, azután is, hogy sikeres parlamenti, európai parlamenti és önkormányzati választásokkal sikerült bebetonoznia hatalmát. A Bloomberg itt megemlékezik az internetadó miatt kirobbant több tízezres tüntetésről.

A stabilitás korszaka

A kötvényárfolyamok emelkedésében nagy szerepet játszott az MNB 24 hónapos kamatcsökkentési ciklusa, amelynek során az irányadó kamatot júliusban 2,1 százalékra vágták - emlékeztet az anyag. Ez most a stabilitás és az előre jelezhetőség korszaka - idézi a Bloomberg Matolcsy György jegybankelnök október végi interjúját.

A további kötvényárfolyam emelkedés attól függ, hogy az ECB kiterjeszti-e kötvényvásárlási programját a kamatok nulla közelébe történt csökkentését. Az extra likviditás egy része ugyanis könnyen a magasabb kamatozású magyar eszközökben köthet ki.

Magyarország még mindig elég attraktív azoknak a befektetőknek, akik a feltörekvő Európában akarnak államkötvényt vásárolni - írta Bakos Ádám, az Aegon magyarországi érdekeltségénél dolgozó portfólió menedzser.

Újra reménykedünk

A Standard & Poor's Magyarország hosszú lejáratú adósságának besorolását a szeptemberi felülvizsgálat során BB fokozaton tartotta, két lépcsővel a befektetési kategória alatt. A döntés okaként többek között a kormányzat nehezen előre jelezhető gazdaságpolitikáját, s az adórendszert tüntette fel. Ugyanakkor az alacsonyabb hiány segített abban, hogy a kilátások stabilak maradjanak, s ez jövőre akár felminősítéshez is vezethet, legalábbis Balogh szerint.

Mint mondta, a gazdasági eredmények talán meggyőzik a legtöbb hitelminősítőt, hogy javítsanak Magyarország hitelbesorolásán, a befektetői kategóriába emelve azt.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!