A mind sikeresebb ingatlancég fő tulajdonosa, a részvények több, mint 25 százalékával rendelkező Bojár Gábor it-elnök elmagyarázta, a sok vihart kavart javaslat - a 10,6 milliós részvényszámot 600 ezer, a vezetőknek ingyen juttatandó szavazatelsőbbségi részvénnyel fejelnék meg, amelyek egy felvásárlási veszély esetén ötvenszeres szavazati jogukkal lehetetlenné tennének egy ellenséges felvásárlást - tisztán védekező jellegű. A Concorde formuláját - ha a nyilvános vételi ajánlat legalább 15 százalékkal haladja meg a cég úgynevezett fair értékét, ne éljen a vezetői részvények kvázi-vétójoga - a menedzsment is el tudta fogadni, így a módosított javaslat végül több mint 99 százalékos többséget kapott.

Ezek szerint a cég vezetői kapnak 600 ezer korlátozottan forgalomképes új részvényt, amely ugyan jogosítja őket az osztalékra, de őket eddig is megillette a nyereség 6 százaléka, így ez nem jelent pluszt. Ha valamelyikük távozik a cégtől, a részvényt 2 centes (6 forintos) névértéken kell eladniuk a társaságnak, amely azt a következő vezetőnek adja ki.

A többletszavazati jog birtokában a menedzsment döntheti el, hogy elfogad-e egy esetleges, a fair érték +15 százalékos árnál alacsonyabb vételi ajánlatot. A cég fair értéke egyébként - mint a közgyűlésen kiderült - jelenleg 8,5 euró részvényenként. (Az 50 ezer négyzetméternyi ingatlan valós értéke a cég szerint 129 millió euró - szemben a 61 milliós bekerülési értékkel -, amelyet 38 millió eurónyi hitel csökkent.) A cég egyébként a birtokában lévő területen a következő években - hosszabb távon - további 70 ezer négyzetméternyi irodát tud felépíteni.

A közgyűlés 73,3 százalékos részvétel mellett vita nélkül fogadta el a Graphisoft Park tavalyi anyavállalati mérlegét 3,2 millió, IFRS szerinti konszolidált mérlegét 4 millió euró nyereséggel, a május 29-től kifizetésre kerülő osztalék 3,1 millió eurót tesz ki. A részvényenként 90 forintos osztalékra azok jogosultak, akik május 8-án a részvénykönyvben szerepelnek.

A békés közgyűlés hírére a tőzsdén valósággal szárnyalni kezdet az alapkezelők által amúgy is kedvelt részvény, a keddi 1388 forintos zárás után tegnap dálután 1497 forinton zárt a Graphisoft kurzusa. Ezen a szinten - a vezetőknek szánt új részvényeket is figyelembe véve - már 16,8 milliárd forintra, vagyis a fair érték csaknem kétharmadára értékeli a piac a dunaparti ingatlancéget.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!