Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.
A kialakult helyzet ráadásul nem ígér sok jót a következő fél évben a politika által legközvetlenebbül befolyásolt társaságoknak. A gázárak választási témává válásával egyértelművé lett, hogy az új kormányzat aligha engedheti meg magának a lakossági gázáremelést. Nemcsak az indokolt, nagyarányú emelés maradhat el ezen a nyáron is, de várhatóan még azt a mérsékelt, az inflációt alig követő emelést sem fogják végrehajtani, amelyre már évek óta rendszeresen sor került. (Hasonló szempontok miatt a gyógyszerárak emelkedése sem várható.) Mivel a gázüzletág állami megvételéről kiderült, hogy az ügylet csak retorikai fogás volt a távozó kormány részéről (amivel átmenetileg jó 10 százalékot lendítettek a Mol-részvények árfolyamán), s az olajipari cég negyedéves eredménye is rosszabb lett a vártnál, árfolyama visszacsúszott nagyjából a választások előtti szintre. Az indexben nagy súllyal szereplő részvények közül az OTP és a Matáv árfolyama az, amely jó 10 százalékkal még most is április eleji szintje felett áll. Ezek a cégek voltak egyébként azok, amelyek a várakozásoknál jobb első negyedéves eredményekről s stabil profitnövekedésről adtak számot. Így - legalábbis az elmúlt hét eseményei alapján - úgy tűnik, a választási hatásnak vége a tőzsdén, s a befektetők ismét a cégek teljesítménye alapján ítélik meg a részvényeket. L. A.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!