BUX
38018

Elvörösödött Európa

Beestek a vezető nyugat európai tőzsdeindexek, miután az eurózónából érkező üzleti bizalmi index az aktivitás lassulását mutatta, Londonban pedig erre rátett egy lapáttal egy változó ingatlanpiaci szabályozás.

MTI-Eco, Napi.hu, 2014. június 23. hétfő, 20:35

Az FTSE-100 0,4, a Dax és a CAC-40 0,6 százalékos veszteségben zárt, a Stoxx Europe 600 indexe szintén 0,6 százalékkal került lejjebb. A periféria indexei közül a legnagyobbat, 2,8 százalékot az athéni ASE index bukta, ezt 1,3 százalékkal a milánói FTSE MIB követte, míg a madridi IBEX-35 0,3 százalékot vesztett értékéből.

A friss előzetes felmérések szerint a kínai feldolgozóipar teljesítménye ebben a hónapban szerényen nő hathavi csökkenés után, de az euróövezeti magángazdaság várakozáson alul teljesít, növekedése lassúbb, mint májusban volt. Az összképet csak az színezte, hogy a német feldolgozóipar kéthavi csúcsütemben növelte teljesítményét, de a szolgáltatások teljesítményének növekedése ott is lassult.

Az Európai Központi Bank (ECB) vezetői már a hét végén biztatták a befektetőket, hogy továbbra is napirenden tartják a mennyiségi enyhítés lehetőségét, és kamatemelés aligha lesz 2016 vége előtt. Ez mérsékelte a tőzsdei veszteségeket - a fő mutatók továbbra is időszaki és történelmi rekordjaik táján vannak -, de az óvatosság megmaradt, mivel elemzők szerint a folytatódó, ám lassúbb javulást jelző adatok még nem sürgetnek új intézkedéseket az ECB részéről.

Továbbra is nyugtalanítja a piacokat az iraki polgárháború és miatta az olaj még mindig magas ára - ezt hétfőn megint megszenvedték a légitársaságok és más utazási cégek részvényei. Egyelőre nem javult a helyzet Ukrajnában sem a kormány meghirdette tűzszünet dacára, habár az orosz Gazprom hétfőn is elismételte, hogy európai gázexportja zavartalan Ukrajnán keresztül.

A francia tőzsdén az Alstom is hozzájárult a lejtmenethez 4,1 százalékos zuhanásával. A francia állam ugyanis 20 százalékos részesedésvásárláshoz szerzett lehetőséget a cégben a Bougues-től annak az ügyletnek a részeként, melynek során az amerikai General Electric ajánlatát támogatják a német Siemens helyett. A német kormánypártban bírálták a franciákat, mert szerintük nem törődnek az "európai érdekekkel", ráadásul kockára teszik költségvetési egyensúlyukat és vele az euróövezet adósmegítélését azzal, hogy a francia állam 20 százalékot vásárol az Alstomban az ügylet során. A Bouygues részvényei 0,9 százalékot estek.

A piacok hangulatára még befolyással voltak amerikai makroadatok is: a feldolgozóipar teljesítménye júniusban újabb lendületet kapott, májusban a használt lakások forgalma a várakozásnál jobban, héthavi csúcsra nőtt. Ettől a dollár kissé erősödött, de a New York-i tőzsdemutatók - köztük a múlt héten rekordot rekordra halmozó S&P 500 - szintén megtorpantak, mert az erős adatok az amerikai jegybankrendszer (Fed) elnökének múlt heti fogadkozása ellenére felélesztették a gyanút, hogy a Fed esetleg mégis a vártnál korábban és nagyobb lépésekben kezdheti meg a kamatelemelést jövőre.

Közép-európai idő szerint este fél kilenc körül az amerikai mutatók veszteségben álltak: a Dow 0,2, az S&P-500 0,1 veszteségben járt, míg a Nasdaq alulról közelítette a pénteki zárószintjét.