Emelkedéssel nyitott New York

Emelkedéssel nyitottak hétfőn a New York-i értéktőzsde irányadó mutatói.
Szász Péter, 2017. október 2. hétfő, 16:00

A tőzsdeindexek ismét Donald Trump amerikai elnök adóreform-tervének megvalósulása reményében indultak erősödésnek, emellett az Egyesült Államok szeptemberi feldolgozóipari beszerzésimenedzser-indexének alakulására, valamint az amerikai építőipari kiadások augusztusi adataira figyelnek hétfőn a befektetők.

A 30 vezető iparvállalat DJIA indexe 0,07 százalékos, a részvények szélesebb körét felölelő S&P500 index 0,06 százalékos emelkedéssel, a technológiai papírok Nasdaq Composite indexe pedig 0,16 százalékos plusszal kezdte a kereskedést.

A hétfői tengerentúli tőzsdenyitáskor az északi-tengeri Brent olajfajta hordónkénti ára 1 dollár 21 cent csökkenéssel 55,58 dolláron állt.

Ugyanekkor Londonban a FTSE100 index 0,58 százalék, Párizsban a CAC40 index 0,10 százalék pluszban volt, a frankfurti DAX pedig 0,18 százalék emelkedést jelzett.

Erősödéssel zártak pénteken a New York-i értéktőzsde irányadó mutatói.

A 30 vezető iparvállalat Dow Jones indexe 21,55 ponttal, 0,1 százalékkal, 22 402,75 pontra nőtt.

Az S&P 500-as mutatója 9,17 ponttal, 0,37 százalékkal emelkedett, és 2519,23 ponton fejezte be a napot.

A technológiai részvények Nasdaq Composite indexe 42,51 ponttal, 0,66 százalékkal lett több, és 6495,96 ponton zárt.

Szeptemberben a Dow Jones indexe 2,1 százalékot, az S&P 500-as mutatója 1,9 százalékot, míg a Nasdaq Composite indexe 1,05 százalékot gyarapodott.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!

HOZZÁSZÓLÁSOK