Gyenge nyitás után lendületes erősödéssel nyereségbe fordultak a főbb amerikai tőzsdeindexek kedden. Végül a 30 vezető iparvállalat Dow Jones indexe 0,59 százalékkal, az S&P 500-as mutató 0,75 százalékkal és a technológiai részvények Nasdaq Composite mutatója szintén 0,75 százalékot erősödött. A fordulatot a Fed monetáris politikai döntéshozó testülete, a FOMC kétnapos ülését követő szerdai tájékoztató megszövegezéséről szárnyra kapott híresztelések váltották ki.

A befektetőket eddig az késztette kivárásra, óvatosságra, hogy a Fed gazdaságösztönző laza monetáris politikáját felváltó szigorítási ütemterv felgyorsítására számítottak. A Wall Street Journal által kedden megszellőztetett értesülések szerint azonban a Fed szerdai tájékoztatójában nem változtat a monetáris politikai szándéknyilatkozat megszövegezésének azon a tételén, miszerint a mennyiségi monetáris lazítás befejezését követően még "huzamosabb ideig" az alacsony kamat politikáját követi.

A Fed korábban már több alkalommal is jelezte, hogy nem tervezi a kamatok emelését 2015 előtt. Az utóbbi időben egyre sokasodó bíztató amerikai gazdasági növekedési jelek függvényében azonban számos Fed-illetékes tett már olyan megjegyzést, amely szerint feltehetőleg korábban kell majd lépni annál, mint ahogy azt néhány hónappal ezelőtt gondolták.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!