Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Javuló teljesítményt mutathat az általunk követett magyar tőzsdei társaságok harmadik negyedéves összesített eredménye - mondta Miró József, az Erste Befektetési Zrt. vezető stratégája a Napi.hu-nak. Míg a nagy cégek, a Mol, az OTP, a Magyar Telekom, a Richter négyese - az FHB-val kiegészülve - az idei második negyedév során összesen 107 milliárd forint veszteséget termelt, addig a harmadik negyedévben 75 milliárd forintnyi profittömeget lehetnek majd képesek felmutatni. Ez, ha a 2010 óta tartó időszakot vesszük alapul, átlag feletti teljesítménynek számít, hiszen az átlag nagyjából 65 milliárd forint volt.

Persze a számokat jelentősen torzította az OTP-nek az árfolyamrés- és kamatelszámolás-ügyben képzett hatalmas céltartaléka. Ez önmagában akkora tétel volt, hogy - ha csak valamilyen csoda nem történik -, nehezen elképzelhető, hogy éves szinten javulás legyen látható a vállalatok összesített számaiban. Ha sikerül is a cégeknek összehozniuk a 75 milliárdos profitot a negyedév során, akkor még mindig csak ott tartunk, hogy az első háromnegyed év összesített profitja 10 milliárd forint körül alakul, míg a tavalyi első kilenc hónapban 143 milliárd forintnyi nyereség termelésére voltak képesek a BÉT zászlóshajói.

A héten jelenteti meg a várakozások szerint gyorsjelentését a Richter, a Magyar Telekom és a Mol is. A portfolio.hu által összegyűjtött elemzői várakozások szerint a Mol gyorsjelentése meglehetősen vegyes képet adhat majd. Az egyszeri tételektől és az átértékelődések hatásaitól megtisztított EBITDA mérsékelt növekedést mutathat majd az előző negyedévhez képest, míg a nettó profit szintjén mintegy 30 százalékos visszaesés várható. Ha pontosnak bizonyulnak a portál által megkérdezett elemzők előrejelzései, akkor az első kilenchavi tisztított EBITDA 345 milliárd forint körül alakulhatott, ami 12,3 százalékos csökkenés lenne a tavalyi év hasonló időszakához képest. A 144,1 milliárdos várt üzemi profit gyakorlatilag stagnálást jelentene, a nettó eredmény - összeadva a portfolio.hu várakozásait a korábbi negyedévekkel - az első kilenc hónapban 75,9 milliárd forint lehetett, ez csaknem 17 százalékos csökkenés.

A Magyar Telekomnál bár látható lesz némi javulás a nettó eredmény szintjén, azonban ez leginkább a tavalyi év kedvezőtlen devizaárfolyam változásainak elmaradása miatt következhet be. Az előrejelzésekből számolva az első kilenchavi árbevétel - nem kis részben a rezsicsökkentés miatt is - 2,6 százalékkal maradhat el az egy évvel korábbitól, az EBITDA csökkenése 1,4 százalékos lehet, ha pontosak a szakértők becslései.

A Richternek a negyedév során portfolio.hu szerint a rubel árfolyamának mélyrepülése tehetett be. A várakozásokkal számolva az első kilenchavi árbevétel ugyan forintban számolva stagnálás közeli állapotot mutathat. A bruttó fedezet azonban közel 4 százalékkal lehet alacsonyabb, mint a tavalyi első három negyedévben. Az üzemi eredmény 31,5, a nettó profit 25,1 százalékos csökkenést mutathat.

Az OTP számai később várhatóak, a bank jelzése szerint az elemzői konszenzusok első közlése pénteken esedékes.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!