Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.
Nem sokkal kilenc után az eurót még 255,50 forinton jegyezték, délután négy tájban 254,30/50-en állt az árfolyam. Kereskedők szerint világosan látszik, hogy a forint a múlt héten egyértelműen elvált a régiós devizáktól, melynek oka a magyar államháztartás körüli piaci bizonytalanság (a zloty még erősödni is tudott). Ma azonban együtt mozgott a hazai deviza a lengyel fizetőeszközzel, az euró zlotykurzusa 3,86 feletti szintekről 3,84 alá esett. A héten ugyanakkor gyengítheti a forint árfolyamát a várakozásoknak megfelelő amerikai kamatemelés, illetve a svájci alapkamat 25 bázispontos emelése (0,75 százalékról). Bár hétfő reggel az Európai Központi Bank (EKB) bejelentette: nem tervez további kamatemelést, a piac kezdi egyre inkább nem komolyan venni az EKB bejelentéseit. "Az EKB mostanában egymásnak ellentmondó híreket közöl - gyakran ugyanattól a személytől - a várható kamatdöntésekről, amit a piac egyre komolytalanabbnak tart" - mondta Misik Sándor, a Hamilton kereskedője. A nap folyamán gyengült a dollár az euróhoz viszonyítva, egyrészt technikai korrekciónak, másrészt az arany drágulásának betudhatóan, de közrejátszhattak a nagy kereskedőházak év végi profitrealizáló lépései is. A keresztárfolyam 1,1850 alól 1,1950 fölé került. A dollár euróhoz mért gyengülése, illetve a forint euróhoz viszonyított erősödése eredőjeként olcsóbb lett az amerikai fizetőeszköz, a zöldhasú egysége a 216 forint feletti magasságból 213 alá esett.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!