Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Az amerikai kereskedelmi minisztérium 0,5 százalékról 0,8 százalékra javította az első negyedévi GDP növekedési ütemére vonatkozó adatot. Ez nagyjából egybeesett az elemzői várakozásokkal, így nem mozgatta meg a piacokat.

A befektetők kivárnak, mert délután a Harvard egyetemen beszédet mond Janet Yellen, az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed elnöke, és a piacokon arra számítanak, hogy utalást tesz a következő amerikai kamatemelés időpontjára és mértékére. A múlt hét elején a CME Group felmérése szerint a piaci szereplők csupán 4 százalék esélyt adtak egy júniusi kamatemelésnek, ez az arány azonban már 25 százalékra nőtt.

Mozgás várható az Alphabet, a Google anyavállalata részvényében, miután a vállalat szabadalmi pert nyert az Oracle ellen.

Csütörtökön vegyesen zárt New York. A Dow Jones 0,1 százalékkal, a S&P 500 0,02 százalékkal csökkent, a Nasdaq Composite viszont 0,1 százalékkal emelkedett.

Az olaj ára nem tudott megkapaszkodni 50 dollár fölött. Ezt a Commerzbank elemzése azzal magyarázza, hogy ezen a szinten több palaolaj-vállalat belép a piacra, mert termelésük rentábilissá válik.

Kora délután a New York-i árupiacon (NYMEX) a nyugati féltekén irányadó West Texas Intermediate (WTI) amerikai könnyűolajfajta hordóját (159 liter) 48,88 dolláron jegyezték, 1,21 százalékkal alacsonyabban, mint csütörtök este. A globális referencia minőség, az északi-tengeri Brent típus ára 1,5 százalékkal 49,41 dollárra ment le.

Az arany ára az amerikai kamatemelési várakozások hatására nyomás alatt van. A fém unciáját (31,104 gramm) kora délután 1219,90 dolláron jegyezték júniusi határidőre, 50 centtel alacsonyabban, mint csütörtök este.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!